Mi lesz a szegedi halászlével? Ötmilliós áramszámlát kapott a Fehértói Halászcsárda

Ahogy a legtöbb vendéglátóhelynek, úgy Szeged egyik legnépszerűbb és legnagyobb múltú halászcsárdájának is brutálisan megnövekedtek a költségei az energiaválság miatt. A Fehértói Halászcsárda januári villanyszámlája még 770 ezer forint volt, az augusztusi pedig már 5 millió 100 ezer forint! Ezt még nehezen, de ki tudják fizetni, de a legnagyobb problémának azt látják, hogy a csillagászati energiaárak folyamatosak lesznek, miközben mindennek, az alapanyagnak is megy föl az ára – mondta el a tulajdonos Frank Sándor a delmagyar.hu cikkében.

Fehértói Halászcsárda És PanzióForrás: Fehértói Halászcsárda És Panzió/Facebook

„A koronavírus-járvány megtanított arra, hogy nem szabad bevállalni a költségeket. Létszámot kell csökkenteni. Aki nem termel, például az udvaros és a zenészek, azt el kellett engedni. A nyolc órát levisszük négy órára, így bár csökkentett munkaidőben dolgozik mindenki, de senkit se kell kirúgni. A legrosszabb esetben beállunk négyen a három fiammal a konyhába, lesz halászlé, rántott hal, halpaprikás és túrós csusza. Viccelődöm persze, de még lehet, hogy ez lesz" – mondta a közismert szegedi vendéglátós, csárdagazda és mesterszakács.

A gáz esetében is bajban lesznek, mert év végén jár le a szolgáltatóval kötött szerződésük, utána ott is a többszörösére emelt díjon számláznak.

„Van saját tűzifánk, át tudunk állni üstházra. Majd sátor alatt főzzük a halászlevet. Én még dolgoztam fatüzelésű tűzhellyel" – latolgatta a jövőt Frank Sándor. Hogy milyen egyéb terveik vannak a válság kezelésére, és hogy mi a helyzet a környék más vendéglátóhelyeivel, arról a delmagyar.hu cikkében olvashatsz tovább.

Címlapkép forrása: Fehértói Halászcsárda És Panzió/Facebook

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek