Merre van Kémes, Szaporca és Tésenfa? És mikor lesz a Bőköz Fesztivál?

Immáron hetedszerre: zene, irodalom, színház, folklór, képzőművészeti kiállítások, bemutatók, színes programok a Hétöles-tó színpadán, az Eperfa tájházban, Pál Zsolti Kultúrkertjében, meg a Levendula Szárítóban. Hogy hol? Csak annyit mondunk: Bőköz Fesztivál.   

Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi – nem egészen hét határon túl, de az Ormánság szívében, közel a horvát határhoz és nem utolsó sorban Harkányhoz. Négy olyan Baranya megyei településről beszélünk, ahol folyamatos a kultúra jelenléte, a falvak pedig egységes stratégiával álmodják tovább a jövőjüket. Az itt élők mindennapjaihoz, szellemi, lelki gazdagságához, hagyományaik, identitásuk, épített örökségeik megőrzéséhez is hozzátartozik az a fesztivál, nevezetesen a Bőköz Fesztivál, amelyet immáron hetedik alkalommal rendeznek meg július 7-10 között. Az ingyenes összművészeti rendezvénynek a fenti falvak adnak otthont, Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközponttal együtt.

Archiv képek a Bőköz FesztiválrólForrás: Bőköz Fesztivál / Facebook.com

Idén összesen 37 helyszínen várják irodalmi, művészeti programokkal a látogatókat, s ahogy 
Pataki András fesztiváligazgató említi, a két éve létrehozott Andrásfalvy Bertalan Mintaprogram nem egyszerűen kultúrát hoz a térségbe, hanem sokkal inkább az itt élők kulturális hagyományait találkoztatja más világokkal úgy, hogy az mindkét oldal számára haszonnal járjon. E találkozásoknak is köszönhető, hogy a mintaprogram – összefogva a térségi településfejlesztő projektekkel – mára abba a fázisába jutott, hogy a fesztiválon túl, jelentős fejlesztések indultak el. 

Táncegyüttesek is fellépnek a fesztiválonForrás: bokozfesztival.hu

Nézzük csak a programokat!

KÉMESEN
A kémesi nagyszínpadon a Rátonyi Róbert Jazz Duó, Dolhai Attila, Szulák Andrea és a Stúdió 11 Ensemble, Szarka Gyula, Savanyu Gergely és KIsfaludy Zsófia, a Grappa Jazz, Migovics Zoltán,Boegán Péter, T - Horváth József, valamint a Nihil Chips zenekar lép fel. 

A katolikus templomban Bogányi Gergely az általa fejlesztett zongorát mutatja be Varga Gábor dzsesszzenésszel együtt.

Tamási Áron székely író születésének százhuszonötödik évfordulójára emlékezve, az író életműve előtt tisztelegve látható a településen az Ördögölő Józsiás zenés tündérjáték a Soproni Petőfi Színház és Zentai Magyar Kamaraszínház előadásaként Szarka Gyula zenéjével.

Újdonságként idén megrendezik a Kémesről elszármazottak találkozóját. A fesztivál keretében bemutatják Zsuffa Tünde: Az ég tartja a Földet című könyvét, amelyből nemrég nagy sikerű musical született.

Kirakodó vásár is várja a látogatókatForrás: bokozfesztival.hu

SZAPORCÁN

A szaporcai Hétöles Tó színpadon fellép a 40 éves jubileumát ünneplő R-GO együttes. A Csókkirály koncert-show neves szólistákkal a magyar rock and roll, a Hungária együttes és Fenyő Miklós előtt tiszteleg. Mindemellett érkezik a Ferinek Nem Mindegy formáció.

Az Eperfa Tájházban zenei, táncos és kézműves hagyományok elevenednek meg. Idén a településen rendezik meg az ormánsági polgármesterek és testületeik találkozóját, valamint a Szaporcáról elszármazottak is összegyűlnek a fesztivál alatt.

Az Ős-Dráva Látogatóközpont Szaporca közelébenForrás: MTI/Sóki Tamás

TÉSENFÁN

Pál Zsolti Kultúrkertjében Horányi Juli, azaz Youli lép fel, majd őt követi Szabó Ádám Triója és Pendelyes Táncegyüttes. Koncertet tart Varga Miklós, gyerekműsort hoz Boka Gábor. A fesztivál alatt nyílik meg Kornis Péter fotókiállítása, és találkozhat a közönség Zsuffa Tünde íróval.

Fellép Horányi László színművész is az önálló estjével, amelynek a címe Szívemtől szívedik, szárnyakon szédülve.

 DRÁVACSEHIBEN

A Levendula Szárító Színpadon a Harka Táncegyüttes, a Pendelyes Táncegyüttes, a Flört zenekar, a Continental Show Band, valamint Kisfaludy Zsófia és Savanyu Gergely musical műsora tekinthető meg. Érkezik Szarka Gyula gyermekműsora, a Tücsöklakodalom Molnár Anikó és Papp Attila színművészek főszereplésével.

A szervezők szándéka, hogy minden korosztálynak kínáljanak programokat a legkisebbektől, a legnagyobbakig, felnőtteknek, családoknak a minőség és az igényesség jegyében, hogy az Ormánságnak ebben a térségében is tovább tudják őrizni a magyar kulturális értékeket.

Így mi is nyugodt szívvel írjuk be naptárunkba: Bőköz Fesztivál július 7-10 között, immáron hetedszerre. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek