Újdonság: Felfújható üdülőfalu épül Délegyházán

Délegyházán épül az első felfújható üdülőfalu, melynek különlegességét a Magyarországon egyedülálló, speciális kupola alakú dómok adják. A 12,5 hektáros területen megvalósuló Dome kemping részeként 86 ilyen épületet állítanak fel, az első nyaralókat pedig már idén júniusban birtokba vehetik a vendégek – tudtuk meg a szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleményben. 

Az első felfújható dómokat már nyáron birtokba vehetik a vendégekForrás: Heaven Dropped

A legalább 40, de akár 300 négyzetméteres alapterületű, számos célra felhasználható, négy évszakos dómokat magánszemélyek is megvásárolhatják. A szerkezetek teljesen felszereltek lesznek, átlátszó oldalfalainak és skylight falainak köszönhetően pedig kivételes panorámában lehet majd része a vendégeknek.

Kosinszky Gordon stratégiai vezető közölte, a cég által megvásárolt délegyházi tó a Sakura nevet kapta, nem véletlenül: a tervek szerint másfél kilométer hosszan japán mintára cseresznyefákat ültetnek majd, melyek bámulatos színe rózsaszínre festi majd a tájat minden tavasszal.

A fejlesztés várhatóan 2023-ra valósul majd meg teljes egészében, de az első dómokat már idén nyáron átadják.

"A szerkezeteket nemcsak bérbe lehet majd venni, hanem örök bérleti jogot is lehet rájuk szerezni, így a kihasználatlan időszakban mi üzemeltetjük majd azokat az ügyfeleink számára" – magyarázta. A területtisztítási munkálatok és a közművesítés már elkezdődött, és augusztusban az első épületeket is felállíthatják majd a területen. A nyilvános megnyitót pedig 2024. Húsvétjára tervezik.

 

A felfújható kupolák teljesen felszereltekForrás: Heaven Dropped

A Magyarországon alig néhány hónapja forgalmazott kupolaalakú dómokat befektetési jelleggel vagy akár magáncélra is meg lehet már vásárolni kedvező, bevezető áron 5-8 millió forint körüli összegért, ami az építést is magába foglalja. A szerkezet nem kizárólag üdülési célokat szolgál, hiszen alapterülete 40 és 300 négyzetméter között variálható igény szerint, így akár egy sporteseményhez küzdőtér is kialakítható benne, de esküvői rendezvény vagy csapatépítő helyszínének is tökéletesen funkcionál, a kupola pedig tágas belső teret biztosít minden esetben.

A mozgatható kupolaalakú dómhoz építési engedély sem szükséges, és rövid időn belül felszerelhetők gyakorlatilag bármilyen felületre, bármilyen időjárásban, ideiglenes vagy félig állandó szerkezetként is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek