Képek: Átadták a felújított Budavári Siklót

Befejeződtek a Budavári Sikló nagyjavítási munkálatai: felújították a sikló két kocsiját és a sínpályákat. A sikló a több hónapig tartó felújítást követően keddtől szállítja ismét az utasokat.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Legutóbb 2009-ben történt hasonló, nagyjavítás a kocsikon, amelyek ezúttal teljesen új faborítást kaptak, és az ablakokat kicserélték. A munkálatok során új korlátokat helyeztek el, kicserélték a síneket, felújították a biztonsági berendezéseket, valamint a szerelőknek "leesés elleni védelmet" építettek ki a sínpályák között. A sikló két szerelvényét a BKV munkatársai saját kezűleg újították fel.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Budavári Sikló megépítését Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte. Az első járat 1870. március 2-án indult el, kezdetekben még közösségi közlekedési célt szolgált és gőzhajtással működött. 1944-ben aztán bombatalálat érte, és akkor bontásra is ítélték. A BKV 1986-ra korhűen építette újjá, és villamoshajtással látta el a járművet.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Margit és a Gellért elnevezésű kocsik a múlt év szeptember 1-jén kerültek a BKV Vasúti Járműjavító telepére, ahol a legmagasabb szintű vizsgálatokat követően mindenre kiterjedő felújításon estek át. A járművek burkolati elemeinek eltávolítása után a vázszerkezet javítását és fényezését is elvégezték, a felújított vázszerkezetre kívül-belül új faborítás került, újra legyártották az ablakokat és az ajtókat is. A két kocsi elektromos egységeit is felújították, illetve kicserélték, továbbá a járművek vészfékrendszerét is felújították, amely kötélszakadás vagy sebességtúllépés esetén megállítja a kocsikat a ferde pályán.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A két jármű tavaly december 15-én került vissza a helyére, majd a pálya menti működtető berendezések visszaszerelése és beállítása után elkezdődhettek - különböző terhelési viszonyok között - a próbafutások. A sikeres próbafutás és a Közlekedési Hatóságtól kapott üzembehelyezési engedély kézhezvétele után a Budavári Sikló reggel nyolc és este tíz óra között szállítja az utasokat - derül ki az MTI híréből.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek