Üvegtetejű siklóból lehet gyönyörködni a Francia Alpok panorámájában

Még tavaly mutatta be a három oldaláról üveggel borított siklójának terveit az Atelier 360 nevű francia dizájncég, és nem is kellett olyan sokáig várni ahhoz, hogy a megálmodott skicceket a kötélpályás felvonókhoz kabinokat gyártó Sigma Composite megépítse.

Forrás: atelier360.net

A mostanra teljes valóságában elkészült siklónak a pályája a tengerszinttől számított 750 méteres magasságban fekvő Bourg-Saint-Maurice települését kapcsolja össze a Mont Blanc közeli Les Arcs síparadicsommal. A kétkocsis szerelvényben összesen 270 utas fér el, akiket hét perc alatt juttatnak fel az 1600 méteres magasságba. A sikló mintegy 3 kilométeres utat tesz meg a felső állomásig, miközben 18 és 40 százalékos emelkedőket is magában foglaló szakaszokat jár be – írja cikkében a DesignBoom.

Forrás: atelier360.net

A jármű pályavonala azonban nem új. Az eredeti, 1989-ben létrehozott siklóvonalon alapul, amelyet még tavaly újítottak fel Bourg-Saint-Maurice polgármesterének kezdeményezésére, aki az újjáépíttetett vágányon már valami igazán egyedi, különleges szerelvényt akart viszontlátni. Kívánsága úgy tűnik, teljesült: a siklóra tényleg nem lehet pusztán csak a síelőket, túrázókat kiszolgáló szállítóeszközként tekinteni.

Meseszép panorámás kilátást nyújt a Francia AlpokraForrás: atelier360.net

A régi szerelvény még korlátozott kilátást engedett a benne utazóknak már csak a két végén elhelyezett irányítófülke miatt is, ezért az új generációs szerelvényben ezt a részt majdnem annak közepen alakították ki. Ráadásul nemcsak a jármű két oldala, de a teteje is üvegburkolatot apott, így benne ülve vagy állva az ember korlátlan kilátásban, méterről méterre csodálkozhat rá a természet alkotta vonulatok hatalmasságára, miközben egyre jobban megmerítkezhet a lélegzetelállító táj látványában.  

A régi sikló szerelvény végeiből nem lehetett volna ilyen klasszul kilátniForrás: atelier360.net

 

Lehajtható ülések, minden irányból elérhető kapaszkodókForrás: atelier360.net

 

A vezetőfülkét a szerelvény egyik kocsijának közepén alakították kiForrás: atelier360.net

 

Forrás: atelier360.net

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek