Valami készül a visegrádi hegyekben, megérkeztek a látványtervek

A Pilisi Parkerdő az elmúlt időszakban számos sikeres beruházást valósított meg a turisztikai infrastruktúra-fejlesztés terén. Megújult többek között a Prédikálószéki-kilátó, a Fekete-hegyi kulcsosház, illetve a Hidegvölgyi négy évszakos pihenőhely, az Anna-laki vadászház pedig karbonsemleges szálláshellyé vált. Ezen felül az erdőgazdaság még 2018-ban kezdte meg a természetjáró civil szervezetekkel, valamint a Magyar Természetjáró Szövetséggel egyeztetve a teljes turisztikai infrastruktúrájának megújítását.

A Felleg park fogadóépületének látványterveForrás: parkerdo.hu

Új kerékpárút

A rekonstrukciós munkák a következő évben sem állnak meg. Az összesen 62,6 km hosszú kerékpározásra alkalmas erdei út felújítására már elkészültek az egyesített engedélyezési és kiviteli tervek. Az útcsatlakozásoknál sárrázókat alakítanak ki, és a kapcsolódó sorompókat kerékpáros-barát megoldásra cserélik. Ugyancsak a kerékpáros fejlesztés része a „Kopárok"-on (Zajnát-hegyen) megvalósuló, több mint 7 kilométeres single trail, vagyis egynyomos mountain bike pálya is, amelynek kiviteli tervei is rendelkezésre állnak.

A tervezés legfontosabb követelményei közé tartozott a védett területek értékeinek szem előtt tartása, így ennek megfelelően jelölték ki a biciklis nyomvonalat, illetve építenek meg számos rámpát és ugratót. A helyszínt és az útvonalat úgy alakították ki, hogy professzionális edzési és versenyzési lehetőséget biztosítson a sportolóknak az erdei gyalogos, lovas, valamint hobbikerékpáros forgalomtól mentesen. A kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárást várhatóan még az idén kihirdetik.

Forrás: parkerdo.hu

A parkolók infrastruktúrája

Annak ellenére, hogy egyre többen választják a kerékpárt és a közösségi közlekedést, a népszerű kirándulóhelyeken továbbra is jelentős az autóforgalom. A meglévő 9 parkolási helyszínen ésszerűbb elrendezéssel, forgalomszabályozással növelik a helyek számát nem csak az autóval, hanem az autóbusszal érkezők számára is. Emellett javul a parkolók infrastruktúrája is, jobb útburkolat, szükség esetén pedig megfelelő vízelvezetés és közvilágítás is kerül a helyszínekre.

Fejlesztések a Nagyvillám-sípályán

A Visegrád melletti Nagyvillám-sípályához elkészültek a több mint 300 négyzetméter alapterületű, tájba illeszkedő, négyévszakos fogadóépület kiviteli tervei. Jó hír a síelőknek, hogy a pálya két új, húzókaros felvonót is kap majd, amelyek a két leghosszabb felvonót váltják majd fel. Továbbá előkészítés alatt állnak a hóellátás biztonságát növelő egyéb fejlesztések is. A projektek tervezési és fejlesztési szakasza legkésőbb 2022. április 30-án ér véget, a kivitelezések várhatóan 2022. év végéig megvalósulnak, a beruházások összértéke pedig meghaladja a 3 milliárd forintot.

A Nagyvillám négyévszakos fogadóépület látványterveForrás: parkerdo.hu

Felleg park

A sípálya, valamint az erdei infrastruktúra-fejlesztés ugyanakkor csak az egyik eleme a Pilisi Parkerdő által tervezett, a Mogyoró-hegyen és környékén létrejövő Felleg parknak. A beruházás része egy tematikus játszóteret és egy vadbemutató-kertet is tartalmazó, a Mogyoróhegyi Ökoturisztikai Központ is. Ennek a tervei szintén elkészültek már, a kivitelezés várhatóan 2022 tavaszán kezdődik meg.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek