Figyelem, őznász időszak van, amikor egyre több állat keresztezheti az utunkat

Őzbak ugrott egy autó elé a 82-es számú főúton, Veszprémvarsány térségében kedd este. A sofőr az ütközést már nem tudta elkerülni és elütötte az állatot. A gépjárművezető a balesetben nem sérült meg, azonban az elgázolt vad a helyszínen elpusztult – írja a kisalfold.hu. Éppen erre a problémára hívta fel a figyelmet a közelmúltban a Magyar Közút Nonprofit Zrt a Facebook-oldalán, mivel július végén, augusztus elején többször előfordulhat vadelütés. Az őzek párzásakor, vagyis ebben az időszakban megváltozik az állatok viselkedése, aktívabbá válnak, többet mozognak nappal is, és gyakran keresztezik a közutakat. 

A fotó illusztrációForrás: ThiloBaum/Pixabay

Őznász idején a bakok kergetik a sutákat és más, konkurens bakokat, miközben jóval figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában. Ezért a közútkezelő a vadásztársaságokkal együtt arra kéri a közlekedőket, hogy ne csak a vadveszélyt jelző táblák után, hanem minden más útszakaszon vezessenek a szokásosnál óvatosabban.

Puskás Béla, a Tiszajenői Vadásztársaság vezetője a szoljon.hu cikkében elmondta: vad bármely évszakban megjelenhet a közúton, de vannak kiemelten veszélyes periódusok. "Az egyik az üzekedési időszak, aminek már a vége felé járunk. Ezután kevesebbet mozognak majd az őzek az utakon, és talán az ütközések száma is csökken" – részletezte Puskás Béla. "Napszakot tekintve egyébként a hajnali és az alkonyi órákban találkozhatunk nagyobb eséllyel őzzel az utakon" – fűzte hozzá.

A szakember hangsúlyozta: vadgázolás esetén nemcsak az autósnak keletkezik kára, hanem a vadásztársaságnak is.

Ha vadütközésnek fokozottan kitett útszakaszokon történik a gázolás, ahol a veszélyre táblák is figyelmeztetnek, akkor az a jellemző bírói döntés, hogy mindenki a saját kárát viseli. Tehát a gépkocsivezető az autója javíttatásának költségeit, a vadászatra jogosult pedig a vadban okozott kárt, de a vadásztársaságok mindig próbálnak megegyezni az autósokkal, így nem sok esetben kellett eddig bevonniuk a bíróságot.

Fontos viszont, hogy ha vadgázolás történik, mindenképpen hívni kell a rendőrséget, hiszen ők értesítik majd a helyileg illetékes vadásztársaságot.

Forrás: Lubos Houska/pixabay.com
Ezt tehetjük, hogy lecsökkentsük egy ilyen veszélyes találkozás esélyét
"Vannak olyan esetek, amikor bármennyire is odafigyelve vezetünk, nem tudjuk elkerülni az ütközést az oldalról hirtelen, nagy sebességgel felbukkanó állattal" – világított rá Mári Ilona Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrségi sajtószóvivő. Hogy elkerüljük a vadbaleseteket, érdemes behúzódni a felezővonal felé, mivel az út szélén haladva nehezebb elkerülni az ütközést az állattal. Ha megcsillan előttünk egy vagy több állati szempár, kapcsoljuk le a reflektort, és fékezzünk le, várjuk meg míg az állat áthalad előttünk. Hasznos beszerezni egy gépkocsira szerelhető vadriasztó eszközt, melyek hangkibocsátással képesek hatékonyan „elűzni" az állatokat. Ha nem tudjuk elkerülni az ütközést, fékezzünk teljes erőből, és ne rántsuk félre a kormányt. Ne feledjük, hogy az elgázolt vad a vadászatra jogosult tulajdona, ezért elszállításról csak ő gondoskodhat, vagyis tilos az állatot elvinni, mert az lopásnak minősül."

 Nyulak és fácánok is gyakran végzik a kerekek alatt. A mezei nyulak nem okoznak nagyobb károkat ütközés esetén, bár ha éppen felugrik, a műanyag hűtőrácsot össze tudja törni. A fácán azonban általában felrepül, így a szélvédőben is kárt okozhat. Mivel a vaddisznó testsúlya nagyobb, mint az őzé, ütközés esetén komolyabb károkat okoz a járműben – fejtette ki Puskás Béla, és megemlítete, hogy egy szarvassal való ütközés szintén hatalamas károkkal járhat.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek