Járványsétát szerveznek Budán a fertőzések nyomában

Bár a történelmi emlékezet elsősorban harcokról és hősökről szól, az elmúlt évszázadok szinte mindegyik háborúja mellett ott volt egy sokkal több áldozatot követelő járvány is. A hétköznapok hőseiről, akik kard helyett a betegágyak mellett küzdöttek, szinte semmit sem tudunk. Ezért is fordulhat elő, hogy járványok idején újra és újra a saját kárunkon kell megtanulnunk, miként tudjuk megvédeni magunkat és városunkat.

Forrás: hosszulepes.org/fortepan

A Hosszúlépés. Járunk? sétáján a Várnegyedben merülhetnek el az érdeklődők az elmúlt évszázadok budai járványtörténetében. Megismerhetik, miként mérgezhetik a kórok az ember teste mellett a lelkét is, és megtudhatják, hogyan fertőzte meg Európát a pestis, mi köze a vérvádaknak a járványokhoz vagy éppen miért lett Buda helyett Pest az ország gazdasági központja évszázadokkal ezelőtt.

Minden járvány története a felépülésről is szól, az elmúlt korok tapasztalatából ahhoz is segítséget kaphatunk, miként kerülhetünk ki megerősödve a mostani helyzetből.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek