Orfű már készül az augusztusra és reménykedik

A járványhelyzet miatt új időpontban, augusztus 26. és 29. között tartják majd meg a júniusi Fishing on Orfű fesztivált, aminek az új programja már megtalálható az esemény honlapján. Ahogy a szervezők is írták, az elmúlt hetekben minden erejükkel azon voltak, hogy átszervezzék a fesztivált egy későbbi időpontra. 

Forrás: fishingonorfu.hu/hirek

Ezt sikerült is meglépniük kisebb-nagyobb átszervezésekkel, így a program nagyjából megegyezik az eredetivel – olvasható az oldalon. A rendezvényre március elejére az összes bérlet elkelt, a pénteki és szombati napokra már napijegyet sem lehetett kapni. A jegyvásárlást jelenleg leállították, a tervek szerint júniusban indítják újra. A már megváltott jegyek érvényesek lesznek az új időpontra, de akinek nem lesz megfelelő az augusztus, az visszaválthatja majd a jegyét.

A szervezők elmondása szerint a Fishing on Orfű halasztása több száz munkavállalójuk, több mint 150 fellépőjük és a közönség érdeke is. Bíznak viszont abban, hogy augusztus végén már mindenki biztonságban összejöhet Orfűn.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek