Holnap nyit Budapesten a nagysikerű Bodies újabb kiállítása

Magyarországon 2008 és 2018 után 2020-ban egy új Bodies kiállítás nyílik a Bálna első emeletén mintegy 1500m2 -en, amely más megközelítésből, és más testeken keresztül mutatja meg nekünk mennyire bonyolult, de egyben tökéletesen megalkotott világ az emberi szervezet. Február 26. és május 31. között tekintehető meg a BODIES 2.0 – A bennünk rejlő univerzum tudományos, oktató kiállítás, ami mintegy 200 preparált szervet és egész testet mutat be az érdeklődők számára.

Forrás: bodies-kiallitas.hu

Ezek mindegyike úgynevezett „plasztinációs" eljárással lett megőrizve az utókor számára. A kiállítás segítségével betekintést nyerhetnek a bőrünk alá, feltárva saját testünk felépítését és összetettségét. Ahelyett, hogy utánzatokat sorakoztatnának fel, a Bodies 2.0 kiállítás valódi, egykor élő emberi testeket és szerveket mutat be, ezáltal a látogatók elsőkézből tekinthetik meg azt, ami általában csak doktorok és tudósok „kiváltsága".

A tárlat, nem hiába kapta meg a 2.0. alcímet, mivel eddig nem látott új, egyedi, speciális, kivételes testek kerülnek bemutatásra.

A látogatóknak így lehetőségük nyílik testközelből kapcsolatot létesíteni az emberi preparátumokkal, ezáltal új belátást nyerve saját szervezetük működésébe. Mindezek mellett a kiállítás átfogóan mutatja be az emberi test kutatásával kapcsolatos tudományágak kialakulását és történelmét. A BODIES 2.0 kiállítás célja, hogy a látogató még mélyebben megérthesse saját testének működését, melynek okán felértékelődik a test egészségének megőrzése. Íme, egy kis kedvcsináló:

További információkat a Bodies kiállítás weboldalán találhatnak.  

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek