Ha még nincs terve Szilveszter estéjére, ugorjon át a szecesszió városába

Ha még nem döntötte el, hol várja az új évet, akár a szomszédos szecessziós városba, Szabadkára is átruccanhat, ahol ingyenes szabadtéri koncertekkel, kirakodóvásárral, forralt borral és éjféli tűzijátékkal várják a látogatókat.

Szabadka már ünnepi fényekben tündökölForrás: Shutterstock / Készítette: Ladislaus

A város főterén Szilveszter napján már kora délután elkezdődik az ünnepi hangulat. A felállított színpadon 13 és 15 óra között DJ Devianton szórakoztatja a közönséget.

21 órától a Ravnica tamburazenekar lép fel, akik igazi balkáni hangulatot varázsolnak a szecessziós városháza előtti térre. Ezután érkezik az est sztárvendége, Alen Ademović és zenekara – az együttes 22.30-kor lép színpadra, és az énekes elmondása szerint a repertoárjukon rock, pop és folkdalok egyaránt szerepelnek makd.

Az éjféli tűzijátékot a hagyományokhoz híven keringők követik.  

A szervezők elmondása szerint a Winterfest karácsonyi ünnepi vásár december 31-én éjszaka is várja a vásárlókat, ahol pöttyös dzsezvában főzik a forraltbort és helyi pálinkákat is kínálgatnak. A rendezvény ideje alatt a látogatókat több pult étel- és italkínálata várja.

A város központjába, a biztonság érdekében, idén sem szabad bevinni fémcsomagolásokat, illetve üveget, valamint pirotechnikai eszközöket - tudtuk meg a vajdasági Magyar Szó napilap korábbi cikkéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek