Útlezárások lesznek a Fertő tavi kerékpáros maraton miatt

Április 28-án vasárnap, 28. alkalommal kerül megrendezésre a Fertő tavi kerékpáros maraton verseny, ami 10 órakor indul Fertőmeggyes, osztrák nevén Mörbisch községből. A versenyzők a tó megkerülése után szintén Fertőmeggyesen érnek célba – írja a Sopron Média.

Útlezárások lesznek a kerékpáros maraton miattForrás: Shutterstock / Készítette: Labrador Photo Video

A nemzetközi versenynek az elmúlt két és fél évtized gyakorlatának megfelelően a Páneurópai Piknik határátkelőnél, továbbá a Sopron-Balf-Fertőboz-Hidegség-Fertőhomok-Hegykő-Fertőszéplak-Fertőd útvonalon magyarországi szakasza is van, amin rendőrségi illetve polgárőri biztosítás mellett – akár hosszabb ideig tartó – forgalomkorlátozások várhatók.

Mivel 2017-ben halálos versenybaleset is történt, a rendőrségi biztosítás idén az eddigieknél szigorúbb lesz, és a kereszteződéseket hosszabb ideig is lezárhatják. A legtöbb lakost érintő forgalomkorlátozásra a Páneurópai Piknik határátkelőnél, Sopronban a Sopron Pláza lámpás csomópontnál, a Rákosi utcai lámpás kereszteződésnél és a Balfi úti körforgalomnál kell számítani 10:15 és 11:45 között.

Akik vasárnap délelőtt Sopronból a Páneurópai Pikniknél Ausztriába, illetve a Virágvölgy, Fertőrákos, a Fertő-tó, valamint Balf irányába, illetve onnan Sopronba indulnak, belefuthatnak a forgalomkorlátozásokba.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek