Tavasztól őszig geológiai sétákat szerveznek a Salgótarján közelében található mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyen, a nevezetességeket öt állomáson mutatják be.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1904/20190408geologia-kozet.jpg?w=800&h=533&t=5)
Az érdeklődők három-négyórás túrán fedezhetik fel a környék őslénytani, földtani, vízföldtani, barlangtani értékekeit a Novohrad-Nógrád Geoparkhoz tartozó területen. Meglátogathatják a barátlakásokat, megtudhatják, kik faraghatták ezeket a helyiségeket, a geológus a hely földtani, tektonikai különlegességéről, benne az ősmaradványokról is mesél.
A séta során az is kiderül, mit kell tudni a szentkúti csodatévő vízről, eredetéről, honnan kapja vizét a hét kifolyó, továbbá szó lesz a földtani viszonyokról, a kunok és hunok csatájáról, és ezzel összefüggően a Szent László-hasadék keletkezéséről, valamint arról, hogyan keletkezett Szent László patkójának lenyomata.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1904/20190408novohrad--nograd-geopark.jpg?w=800&h=533&t=5)
A túra résztvevői betekinthetnek egy minikarszt működésébe és választ kaphatnak arra is, hogy vannak-e egyéb karsztjelenségek a területen.
A vadászgödörben, egy nehezen járható szurdokvölgyben, megfigyelhetik az elmúlt néhány tízezer év eróziós tevékenységét, a válogató erózió természetformáló erejét.A főbb állomások között további megállóhelyek is szerepelnek, amik segítik a terület földtani felépítésének megismerését. Információt kaphatunk a kőzetek abszolút és relatív koráról, rátehetjük a kezünket egy tektonikai vonalra, ami mentén két különböző korú kőzet találkozik, és megnézhetjük a mintegy 15 millió évvel ezelőtt élt tengeri élővilág meszes maradványait is.