Már 35-re emelkedett a havannai hotelben történt robbanás áldozatainak száma

Újabb holttesteket emeltek ki egy luxusszálloda romjai közül Kuba fővárosában hétfőn, így már 35-re nőtt a halálos áldozatok száma a még múlt hét pénteken történt erőteljes robbanás következtében. A hatalmas robbanást feltehetően gázszivárgás okozta.

Mentést végző szakember dolgozik a havannai Saratoga Hotel törmeléke előttForrás: AFP/Yamil Lage

A kubai tűzoltóság vezetője, Luis Guzmán az állami tévének elmondta, hogy további három holttestet találtak, miután a kutatócsoportok kutyákkal kutattak a Hotel Saratoga ikonikus, 19. századi épületében lévő törmelékei között. Az egészségügyi minisztérium közölte, hogy 20 sérültet még mindig kórházban ápolnak.

A Havanna óvárosában található 96 szobás, ötcsillagos szálloda az újranyitásra készült, miután két éven keresztül zárva volt a járványidőszak alatt. 

Keresőkutyákkal folytatták tovább az átfésülést a romok közöttForrás: AFP/Yamil Lage

Amikor a tragédia bekövetkezett elvileg csak a személyzet tartózkodott bent, gyerekek pedig úgy kerülhettek életveszélybe, hogy a leszakadó törmelék a forgalmas utcákra zuhant. Több, közeli épület is megsérült, köztük a történelmi Marti Színház és a Kálvária Baptista Templom. A hatóságok a szállodában történt robbanás okát továbbra is vizsgálják – írja az abcnews.go.com.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek