Friss hír: Görögország lazít a korlátozásokon a nyárra

Görögország szerdán közölte, hogy a pandémiás korlátozásokat, például a beltéri maszkviselést és a Covid-igazolványok bemutatásának kötelezettségét a nyári idegenforgalmi időszakban feloldják, szemptemberben pedig újraértékelik, hogy szükséges-e a visszaállításuk.

Zákinthosz az egyik turisták által leginkább kedvelt görög szigetForrás: Máté Markovics/Pixabay

Görögország létfontosságú nyári turisztikai szezonja jellemzően az ortodox húsvét után kezdődik, amely idén április 24-re esik. Az ország idén magas látogatószámra számít, előrejelzések szerint a bevételek elérhetik a 2019-es szint 80%-át, ami rekordév volt a világjárvány kitörése előtt. 

Thanos Plevris egészségügyi miniszter elmondta, hogy a korlátozások enyhítésére vonatkozó döntés "járványügyi adatokon és szakértői javaslatokon alapszik". Ugyanis a koronavírus-fertőzések száma Görögországban az elmúlt hetekben csökkent, a hatóságok kedden 15 ezer fertőzést és 64 halálesetet regisztráltak. A 11 milliós lakosság 72%-a teljesen beoltott.

Május 1-től nem lesz szükség koronavírus elleni oltásról vagy átesettségről szóló igazolásra sem a kültéri, sem a beltéri helyiségekben, például éttermekben, és a hatóságok azt is fontolgatják, hogy eltörölik az uniós digitális Covid-igazolvány bemutatásának követelményét az országba lépéskor.

Ezenkívül június 1-jétől nem lesz kötelező a beltéri maszkviselés, és a diákok a húsvéti szünet után visszatérhetnek az órákra anélkül, hogy rendszeresen negatív tesztet kellene bemutatniuk. Plevris elmondta, hogy szeptemberben minden intézkedést újraértékelnek.

Görögország Dél-Európa egyik legnépszerűbb nyári turisztikai célpontja, 2019-ben több mint 33 millió látogatót vonzott többnyire Nagy-Britanniából és Németországból. Az iparág a gazdaság mintegy ötödét adja, és minden ötödik ember a turizmusban dolgozik – írja a reuters.com.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek