Karneválra készülők közé hajtott egy autó Belgiumban

Frissített: Strépy-Bracquegnies egy csendes kisváros, körülbelül 50 kilométerre délre Brüsszeltől (közel La Louvière városához - a szerk.) Március 20-án hajnalban itt készülődtek a karneváli felvonulás elindítására a helyiek; gyerekek és felnőttek egyaránt. A legfrissebb hírek szerint (11:39) a 100 készülődő közé hajtó autó hátulról fordult rá az utcára, ahol az emberek gyülekeztek. Az ütközésben hatan meghaltak, legalább két tucat ember pedig súlyosan megsérült - tudatta az újságokkal a polgármester.

Rendőrségi kordon és mentősök a helyszínenForrás: Belga via AFP/Nicolas Maeterlinck

A Deutsche Welle német műsorszolgáltató azt közölte, a halottak között gyerek is van, 12 sebesült állapota pedig súlyos. Egyelőre nem tudni, szándékos gázolás történt-e, de a tragédia körülményeit illetően a belga sajtóban az a hír terjed, hogy a gépkocsit a rendőrség üldözte - olvasható a Washingtonpost.com oldalán és az MTI összefoglalójában.

A Le Soir című belga napilap azt írja, hogy az autó, amelyben két fiatal férfi ült, nagy sebességgel hajtott a tömegbe. A sofőr megpróbált elmenekülni, de a rendőrség rövid időn belül elfogta. A város polgármestere úgy nyilatkozott, hogy vészhelyzeti tervet hoztak létre, az érinett családok rendelkezésére bocsátották a városi sportcsarnokot, és az áldozatsegítő szolgálatot is aktiválták.

A karneváli forgatagot most rendezték volna meg először, miután két éve a járvány miatt semmilyen fesztiválra nem volt lehetőségük a helyieknek. Egyelőre több hír nem érkezett az esettel kapcsolatban, de a karnevál a történtek ellenére folytatódik - írta a Le Soir. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek