Tragikus: 26 gólyát és más madarakat is agyonütött az áram Kecskemét határában

Tömegesen pusztulnak a gólyák a Kecskeméti Regionális Hulladéklerakóra vezető út melletti középfeszültségű vezetékek miatt. Az oszlopsor sürgős madárvédelmi átalakítására van szükség, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a tömeges gólyapusztulások. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. azonnali intézkedésként burkolt szabadvezetékre cseréli az érintett vonalat. A munkálatok befejezése októberre várható.

Fehér gólyák tetemei és egy, még életben lévő példány a kecskeméti hulladéklerakóra vezető út melletti vezetékszakasz alatt 2021.08.11-énForrás: knp.hu

Augusztus 11-én például öt áramütést szenvedett gólyáról érkezett lakossági bejelentés a KNPI-hez. Az Igazgatóság szakemberei azonnal a helyszínre siettek, mivel a bejelentő szerint két példány még életben volt. Augusztus 24-ig 26 elhullott fehér gólya tetemét gyűjtötték be, találtak négy, még életben lévő, de áramütéstől súlyosan sérült példányt, továbbá egy védett vörös vércse, egy védett egerészölyv és egy fokozottan védett szalakóta tetemét.

Az áramszolgáltatók technológusai  évek óta együttműködnek a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) munkatársaival a madárvédelem területén, mivel 12 ezer kilométer hosszúságú középfeszültségű hálózatuk nagy része még olyan típustervek alapján készült, melyek veszélyt jelentenek a madarak számára – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park weboldalán. Márpedig országosan fennálló és ismert természetvédelmi probléma, hogy tömegesen pusztulnak madarak a középfeszültségű elektromos hálózatokon. A halálos áramütés akkor éri őket, amikor az oszlopra ülő madár két vezetéket, illetve egy vezetéket és egy földelt oszlopelemet (például kereszttartó kart) egyidejűleg megérintenek. 

Áramütéstől elpusztult példányok a kecskeméti hulladéklerakóra vezető út mellett 2021.08.18-ánForrás: knp.hu

Elsősorban ragadozómadarak, fehér gólyák, szalakóták, varjúfélék esnek áldozatul, de kis testű énekesmadarak is gyakran lelik így halálukat. A fiatal madarak, mint például a nyár derekán kirepülő gólyafiókák, fokozott veszélynek vannak kitéve, mivel repülési képességük még nem stabil, és leszálláskor az oszlopon ügyetlenkedve könnyen zárhatják szárnyukkal az áramkört. Az áramszolgáltató az elmúlt években több rövidebb szakaszon már végzett madárbarát beavatkozásokat, ugyanakkor még sok, a fent nevezetthez hasonló veszélyes szakasz vár átalakításra.

Lakossági felhívás
Aki áramütött madarat talál, fotózza le a tetemet és az oszlop fejszerkezetét, rögzítse a GPS-koordinátákat (okostelefonnal és Google Maps-szel ez ma már nem okoz nehézséget), és az adatokat küldje el a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságnak (a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság esetében a titkarsag@knp.hu e-mail-címre).

 

 

Ezek is érdekelhetnek