Gyújtogatás történhetett a bükki lovasparkban

Péntek hajnalban rettenetes hírre ébredt Maczák Péter: hajnali fél 5-kor érkezett a telefonhívás a tűzoltók és a tulajdonos felé a lovastanya egyik segítőjétől, hogy lángokban állt a bükkszentkereszti lovarda - derül ki a boon.hu cikkéből.

Forrás: facebook.com/BukkiLovaspark

A tulajdonos egyik barátja még idejében észlelte a tüzet, kihajtotta a szomszédos, akkorra már ugyancsak lángra kapott tetejű boxból is a lovat, ezzel pedig megmentette az életét. Boni ijedtében elszaladt, és a közösségi oldalakon is keresni kellett, de azóta szerencsére meglett, két biciklis talált rá a Bükkszentlászlóra vezető keskeny út szélén. A korláthoz szorult az árokban, de szerencsére a riadalmon kívül nem esett baja. A közösségi média összefogása most nagyon jól jött, rengetegen megosztották a bejegyzést.

"Sajnos úgy néz ki, hogy gyújtogatás áldozata lett a tanya, egy nagy szénaboglya volt a tűz forrása. Tizenkét perc alatt kiértek a bükkszentkereszti önkéntes tűzoltók, akiknek ezúton is hálásan köszönöm a gyors reakciójukat és munkájukat, mert megmentették a lovardát. Számunkra nagyon komoly károk keletkeztek, egy dupla box teljesen leégett, egy másiknak a teteje és egyik oldala szintén, illetve egy gyönyörű lovaskocsink, amit nemrégiben vásároltunk. Ami nagyon fájó, hogy a kocsi melletti boxban volt egy állat is..." – mesélte a szörnyű hajnal részleteit a boon.hu-nak Maczák Péter.

 "A tűzszakértő úgy fogalmazott, hogy nagyon el lehet keseredve, aki ezt tette. Mivel a környéken nincs áram, vezeték, vagy bármi, ami öngyulladással tüzet okozhatna, szinte biztos, hogy szándékos gyújtogatás történt, noha ezt a katasztrófavédelem munkatársai és a szakember hivatalosan még nem jelentették ki. Ez azért is óriási felelőtlenség, mert hőségriadó van, szárazság, rekkenő a forróság, itt vagyunk az erdő szélén, a falu határában. Hatalmas szerencse, hogy nem lett tragédia a vége" – fűzte hozzá a tulajdonos.

Ezek is érdekelhetnek