Horvátország meghosszabbította, Portugália kiterjesztette a járványügyi intézkedéseket

Horvátország csütörtöktől július 31-ig meghosszabbította az egész országra vonatkozóan a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéseket, így a különböző rendezvényeken való részvétel továbbra is védettségi igazoláshoz kötött. A válságstáb közleménye szerint a kávéházaknak továbbra sem engedélyezik a beltéri kiszolgálást, egyébként pedig csak ülő vendégeket szolgálhatnak ki. Nem törölték el a maszk viselését sem zárt térben.

Szállás a horvát tengerparton - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: paul prescott

Az elmúlt 24 órában 139 új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta meghaladta a 361 ezret a megfertőződöttek száma. A vírus okozta betegség szövődményeiben senki nem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8233 maradt. Kórházban 110 beteget ápolnak, közülük kilencen vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 569 371-en kaptak védőoltást, a jogosultak 38,7 százaléka, közülük 1 334 004-en már a második adagot is.

Horvát lapok szerint beigazolódni látszik a kormány azon félelme, hogy az alacsony átoltottság miatt ismét terjedni kezd a járvány, és a turisztikai szezon a tavalyihoz hasonlóan már augusztus közepén véget érhet. Csütörtöktől az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) kockázatosabb besorolás alá helyezte az egész horvát tengermelléket, amely már csak egy lépésre áll attól, hogy a piros jelzésű, súlyosan fertőzött régiók listájára kerüljön.

A szomszédos Szlovéniában csütörtökre 56 új fertőzöttet szűrtek ki, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 257 ezret. A vírus szövődményeivel összefüggésben az elmúlt 24 órában senki nem halt meg, így a halálos áldozatok száma 4750 maradt. A koronavírusos betegek közül 32-en vannak kórházban, tízen közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 859 501-en kaptak védőoltást, közülük 705 588-an már a második adagon is túlvannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 41, illetve 36 százaléka.
Horvátországhoz hasonlóan Szlovéniában is jelentősen lelassult az oltási folyamat. Janez Jansa szlovén kormányfő csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: tekintettel arra, hogy van elég oltóanyag, és az oltás ingyenes, a tesztelés hamarosan már nem lesz ingyenes. Még nincs pontos időpont, de a térítésmentes szűrés valószínűleg augusztus közepétől megszűnik - mondta.

Szlovéniában védettségi igazolással kell rendelkezniük bizonyos munkakörök betöltőinek, többek között az egészségügyi dolgozóknak, a vendéglátósoknak, a boltosoknak, a fodrászoknak, a kozmetikusoknak, a taxisoknak és a pedagógusoknak is. Azok, akiket nem oltottak be, hetente egyszer az állam költségén tesztelhetik magukat.

Portugália felfüggesztette az egyik vakcinaszállítmányt, és kiterjesztette a korlátozásokat

Felfüggesztette Portugália az egyik Janssen-szállítmány koronavírus elleni vakcina alkalmazását csütörtökön, mivel több esetben is mellékhatásokról számoltak be beadásukat követően. A portugál gyógyszer- és egészségügyi hatóság (Infarmed) beszámolója szerint meg nem határozott számú - helyi médiumok szerint csaknem húsz - ember elájult azok közül, akiknek beadták az egydózisú vakcinát a Lisszabontól északra található Mafrában.

A portugál kormány csütörtöki rendeletében lehetővé tette a koronavírustesztek árusítását szupermarketekben, valamint további 30 járásra terjesztett ki korlátozásokat. Ezeken a területeken este 11-től hajnali 5-ig tartó kijárási tilalmat vezetnek be, valamint péntek este 7-től egész hétvégén negatív koronavírustesztet vagy digitális igazolást kérnek azoktól, akik be akarnak menni az éttermek beltéri részére.

Oltóközpont LisszabonbanForrás: NurPhoto via AFP/Nuno Cruz

A helyzet tovább romlik - ismerte el egy sajtótájékoztatón Mariana Vieira da Silva elnökségi államminiszter, aki mindazonáltal közölte: bár az elmúlt héten nőtt a naponta feljegyzett fertőzöttek száma, az újabb megbetegedések üteme látszólag csökken. Bár a kórházakban 774 koronavírus-fertőzöttet kezelnek jelenleg - ami a legnagyobb szám március óta -, a helyzetet sikerült ellenőrzés alá vonni - mondta a miniszter, aki hangsúlyozta: ehhez a kulcsot a teszt jelenti, ezért engedélyezték a tesztek árusítását a szupermarketekben is a gyógyszertárak után.

Vieira da Silva hangsúlyozta továbbá, hogy az oltási kampány alapvető fontosságú az országot sújtó negyedik hullám megfékezésében. A járvány által legsúlyosabban érintett területek a fővárosi régió és a dél-portugáliai Algarve régió nagy része, ahol a koronavírus fertőzőbb delta variánsának előfordulása 100 százalékos, miközben ez az arány országosan 88 százalékos. A 10 millió lakosú Portugáliában eddig 920 200 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 17 187 halálesetet jegyeztek fel - derül ki az MTI híreiből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek