Portugáliában csak igazolással lehet szállást foglalni, Ausztrália tovább szigorít

Portugáliában csak negatív koronavírusteszttel illetve oltási igazolvánnyal, vagy a fertőzésből történt felépülést igazoló okirattal foglalhatnak szállást az üdülésre vágyók a hotelekben - közölte Mariana Vieira da Silva kabinetminiszter csütörtökön. Mint mondta, abban a 60 régióban - így Lisszabonban is - , ahol különösen magas a fertőzöttek száma, az éttermek belső helyiségeiben étkezőktől is megkövetelik ezeket az igazolásokat péntek este és a hétvégén. A portugál vendéglátóipari egyesület közleményében ugyanakkor kifogásolta, hogy már így is túl sok a korlátozás és szabály, ami elriaszthatja a vendégeket.

A lisszaboni Vasco da Gama hídForrás: NurPhoto via AFP/Jorge Mantilla

Az új intézkedés azonban lehetővé teszi az éttermek nyitva tartását szombaton és vasárnap a magas kockázati besorolású térségekben, ahol az utóbbi két hétvégén zárva kellett tartaniuk. Vieira da Silva közölte azt is, hogy a jelenleg 45 településen hatályban lévő éjszakai kijárási tilalmat kiterjesztik további 15 településre, köztük Faro városára is.

A mintegy tízmillió lakosú Portugáliában a járvány kitörése óta 899 295 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 17 126-an hunytak el a kórban. Az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma jelentősen megugrott. Az esetek csaknem 90 százalékában a koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsát mutatták ki. A legtöbb fertőzöttet a fiatalabb, még nem immunizált korosztályok körében mutatták ki.

Az Egyesült Államokban nő a fertőzöttek száma

Mintegy 11 százalékkal nőtt az elmúlt héten az Egyesült Államokban a koronavírus-fertőzöttek száma, szinte teljes egészében a be nem oltott lakosok körében - közölték illetékesek csütörtökön, miközben az erősen fertőző delta variáns dominánssá vált az országban. A fertőzöttek mintegy 93 százaléka olyan megyékben él, amelyekben az átoltottság aránya alacsonyabb 40 százaléknál - közölte Rochelle Walensky, az amerikai betegségellenőrző és megelőző központok (CDC) igazgatója. Szinte valamennyi halálozás és kórházi ápolás az oltatlan lakosság körében fordult elő - mondta Jeff Zients, a Fehér Háznak a járvány elleni erőfeszítésekért felelős csoportjának a vezetője.

Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója szerint a delta variáns elsősorban a fiatalokra veszélyes. Megfigyelők szerint több súlyos betegséget okozhat a fiatalok között, mint a koronavírus többi változata. Hozzátette, hogy az Egyesült Államokban várhatóan a nyári táborokban és más közösségi eseményeken várható a járvány fellobbanása.

Utazók az USA-banForrás: Getty Images via AFP/Michael M. Santiago

Szigorítottak a korlátozásokon Sydneyben

Az ausztrál hatóságok tovább szigorítottak a koronavírus-járvány miatti korlátozásokon Sydneyben pénteken, miután 44 új esetet regisztráltak, a legtöbbet azóta, hogy a múlt hónapban újra felütötte fejét a járvány a városban. A több mint ötmillió lakosú Sydneyben korábban vesztegzárat hirdettek, és a lakosok csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el otthonaikat. A hatóságok százzal növelték a karantén betartására ügyelő rendőrök létszámát.

Gladys Berejiklian, Új-Dél-Wales kormányzója elmondta: a szigorítások értelmében legfeljebb két főre korlátozzák azok számát, akik együtt sportolhatnak, és arra kötelezik az embereket, hogy otthonukhoz minél közelebb kerítsenek sort a edzésre. Vasárnaptól a temetéseken legfeljebb tíz gyászoló vehet részt.

Berejiklian elmondta, hogy a világjárvány kezdete óta nem volt ilyen súlyos a helyzet az államban, és ha a számok nem javulnak, a hatóságok valószínűleg meghosszabbítják a jövő pénteken lejáró karantént.
Sydneyben a koronavírus nagyon fertőző, delta variánsa terjed. Az esetszámok azt követően emelkedtek meg, hogy egy limuzinsofőr tesztje pozitív lett június 16-án. Úgy gondolják, hogy a sofőr akkor fertőződött meg, mikor egy amerikai légitársaság járatának legénységét szállította a reptérre - derül ki az MTI híreiből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek