Hirtelen növekedett Görögországban a fertőzöttek napi száma, a kormány ismét szigorít

Hirtelen növekedett Görögországban a koronavírussal fertőzöttek napi száma, a kormány terveket készített elő egyes korlátozások újbóli bevezetésére. A görög egészségügyi hatóságok 1797 új fertőzöttet jelentettek kedden, ami több mint duplája a hétfőn regisztrált 801 esetnek. A turisztikai ágazatra nagyban támaszkodó dél-európai országban hetek óta csökkent az esetszám, ezen felbátorodva a hatóságok feloldották a legtöbb járványügyi szigorítást, és eltörölték a közterületi maszkviselést is.

Utasok a krétai Hanía repterénForrás: NurPhoto via AFP/Nicolas Economou/

Egészségügyi szakértők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a korábbiaknál mintegy 40 százalékkal fertőzőbb, delta vírusváltozat miatt tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban ismét megugrott az esetszám. A görög kormány egyik tisztségviselője szerint az új fertőzöttek többsége olyan fiatal, akik a szórakoztató-, illetve a vendéglátóiparban dolgoznak, így a hatóságok az éttermekre, éjszakai szórakozóhelyekre és bárokra vonatkozó korlátozások részleges visszaállítása mellett döntöttek július 8-i hatállyal. A szigorítások értelmében maximalizálják a vendégek számát ezekben a létesítményekben.

Níkosz Hardaliász, a polgári védelmi miniszter helyettese szerint a szabálysértők kemény bírságokra számíthatnak, s a többi között megvonhatják a vendéglátóipari engedélyüket is. "Ezek a vészhelyzeti intézkedések a vírus terjedésének próbálnak gátat szabni a fiatal korosztály körében, hogy szabadabb, és ami ennél is fontosabb, hogy biztonságosabb nyarunk lehessen" - húzta alá Hardaliász.

A novemberben bevezetett karantén több milliárd eurós veszteséget okozott a görög gazdaságnak, amely éppen próbál kilábalni egy évtizednyi válságból. Eddig a görög felnőtt lakosság mintegy 38 százalékát oltották be teljesen és ösztönzőket - pénzjutalmat, illetve ingyenes mobiltelefonos adatforgalmat - is kilátásba helyeztek, ezzel bátorítva a fiatalokat az oltásra. Az athéni vezetés tervei szerint őszre beoltanák a lakosság legalább 70 százalékát. A 11 millió lakosú Görögországban eddig 429 144 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 12 754-en elhunytak a kórban.

Augusztustól változnak az angliai karanténszabályok

Jövő hónap közepétől a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisával beoltottaknak Angliában nem kell karanténba vonulniuk akkor sem, ha közeli ismerőseik, hozzátartozóik fertőződtek meg - jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter. Az intézkedés augusztus 16-án lép érvénybe, a modellszámítások szerint ugyanis az oltási kampány eredményeként a koronavírus-fertőződésből eredő kockázatok addigra a jelenleginél is alacsonyabbak lesznek.

Nagy-Britanniában - elsősorban a fokozottan fertőzőképes, dominánssá vált delta vírusvariáns terjedése miatt - emelkedik ugyan a naponta kiszűrt új esetek száma, de az adatokból egyértelműen látszik, hogy az oltások hatására jelentősen kevesebb a súlyos betegség és a halálozások száma. A haláleseteknek a fertőződések számához mért rátája a múltbeli hullámok szintjének nyolcadára-tizedére esett vissza.

Az elmúlt egy napban 28 773 esetet szűrtek ki országszerte - ez január vége óta a legmagasabb napi fertőzési szám -, és az utóbbi 24 órában 37-en haltak meg a koronavírus okozta Covid-19 betegségben.
A szaktárca visszatekintő statisztikái szerint amikor legutóbb, a járvány januári tetőzése idején az új fertőződések napi száma elérte a 28 ezret, naponta hozzávetőleg 500-an haltak meg a Covid-19 betegség miatt.

Utasok a londoni metróbanForrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

A járvány legsúlyosabb időszakában, január második felében voltak olyan időszakok, amikor megközelítette a 70 ezret az új fertőzések száma naponta, és ezekben az időszakokban előfordult, hogy egy nap alatt a kór több mint 1800 halálos áldozatát regisztráltak. 

A brit kormány épp e héten erősítette meg, hogy a kitűzött időpontban, július 19-én a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt, még érvényben lévő utolsó jogi korlátozások nagy többségét feloldják, azzal együtt is, hogy az előrejelzések a napi fertőződési számok további emelkedését valószínűsítik. Sajid Javid a BBC rádió keddi hírműsorának nyilatkozva elmondta: várakozása szerint július 19-re a jelenleginek "legalább a kétszeresére", 50 ezer körülire emelkedhet a naponta azonosított új fertőződések száma, és nem kizárt, hogy a korlátozások enyhítésével a nyár folyamán eléri a 100 ezret a napi esetszám.

Az egészségügyi minisztérium kedd esti adatai szerint a brit felnőtt lakosság 86,2 százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, 64,3 százaléknak pedig mindkét adagot beadták.
A brit kormány célkitűzése az, hogy július 19-ig, vagyis a korlátozások feloldására kitűzött időpontig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - megkapja az első oltási dózist, szeptember közepére pedig minden felnőttnek mindkét oltási adagot beadják.

Egy héttel meghosszabbították Sydney járványügyi zárlatát

Egy héttel meghosszabbították szerdán Sydney járványügyi zárlatát, a hatóságok pedig arra figyelmeztették az ország legnépesebb városának lakóit, hogy tovább növekedhet a fertőzések száma a delta variáns miatt. Az ország lakosságának ötödét adó ötmilliós város június 26. óta van vesztegzár alatt. A szigorú, otthonelhagyási tilalomra is kiterjedő intézkedéseket pénteken oldották volna fel, de a szerdai döntéssel még egy hétig, július 16-ig érvényben maradnak. Pénteken ér véget az iskolákban a téli szünet, de a diákok távoktatásban fognak tanulni jövő hétfőtől.

Glady Berejiklian új-dél-walesi miniszterelnök úgy nyilatkozott szerdán, hogy a delta vírustörzs megváltoztatta a "játékszabályokat", mert rendkívül könnyen terjed, ragályosabb bármelyik eddigi vírusmutációnál. Sydneyben 350 fertőzöttet vettek nyilvántartásba azóta, hogy három hete regisztrálták az első fertőzöttet, egy limuzin sofőrjét, aki akkor kapta el a fertőzést, amikor amerikai pilótákat szállított a reptérről.

A város mostani zárlata a második a koronavírus-járvány megjelenése óta. A szigorú zárlatok, gyors kontaktkutatás és a járványügyi szabályok fegyelmezett betartásának köszönhetőn Ausztrália eddig könnyen vészelte át világjárványt, viszonylag kevés ember kapta el a betegséget. A 24 milliós országban eddig valamivel több mint 30,8 ezer fertőzöttet és 910 halálesetet regisztráltak. Tavaly október óta csak egy halálos áldozata volt a vírus okozta Covid-19 betegségnek: egy nyolcvanéves férfi áprilisban halt meg. Külföldön kapta el a betegséget, és hotelkaranténban derült ki róla, hogy fertőzött. Ausztráliában a felnőtt lakosság alig kilenc százalékát oltották be teljesen, ezért attól tartanak a hatóságok, hogy a delta variáns terjedése gyorsan kicsúszhat az ellenőrzésük alól.

Oltásra várakozók állnak sorba SydneybenForrás: AFP/Saeed Khan

Dél-Koreában a negyedik hullámtól tartanak

Dél-Koreában féléves csúcsra emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, ami táplálja azokat a félelmeket, hogy az országon a nyáron végigsöpör a járvány negyedik hulláma. Kim Bu Kjum miniszterelnök közölte szerdán, hogy az elmúlt 24 órában 1212 új fertőzöttet regisztráltak, ami a legnagyobb napi növekmény tavaly december 25. óta, amikor a legmagasabb napi esetszámot, 1240-et regisztráltak

Jelentős emelkedésről van szó, tekintettel arra, hogy előző napon, kedden 746, hétfőn 711, vasárnap pedig 743 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Az új fertőzöttek zöme húszas-harmincas éveiben járó, oltásra egyelőre nem jogosult szöuli vagy környékbeli lakos. A betegségmegelőzési központ (KDCA) összesítése szerint az új esetekkel együtt 162 753-ra nőtt a fertőzöttek száma a járvány kezdete óta, a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe pedig 2033-an haltak bele.

Kim szerint a fertőzöttek számának megugrása miatt egy hétre meghosszabbítják a közösségi távolságtartásra vonatkozó szabályokat Szöulban és tágabb környékén a magánjellegű összejöveteleken legfeljebb öten lehetnek jelen, és este tízkor bezárnak az éttermek. Ha két-három napon belül nem mutat javulást a járványhelyzet, tovább szigoríthatnak a távolságtartási szabályokon - figyelmeztetett a miniszterelnök.

Dél-Koreában attól tartanak, hogy az ország a nyáron a koronavírus-járvány negyedik hullámán megy keresztül, ami az Indiából eredő, erősen fertőző delta vírusvariáns megjelenésével hozható összefüggésbe. A 52 milliós országban a lakosság mintegy 30,1 százaléka kapta meg valamelyik oltás első adagját, 10,6 százaléka pedig teljesen beoltott. Jelenleg az AstraZeneca, a Pfizer és a Moderna kétadagos, illetve a Janssen egydózisú vakcinájával oltanak.

Indonéziában rekordot döntött az elhunytak napi száma

Indonéziában rekordot döntött a koronavírus szövődményeiben elhunytak napi száma kedden, az elmúlt 24 órában 728 halálesetet jelentettek és több mint 31 ezer fertőzöttet. Indonéziában rohamosan terjed a fokozottan fertőzőképes delta vírusvariáns. Egyes kórházak Balin és Jáva szigetén már kénytelenek voltak elutasítani pácienseket, több egészségügyi intézmény oxigénhiánnyal küzd.

Luhut Pandjaitan, a kormányzati válságstáb vezetője szerint a fertőzöttek napi száma akár a 70 ezres csúcsértéket is elérheti. Közölte, hogy a legrosszabbra készülve, a jakartai kormány megkezdte a tárgyalásokat Szingapúrral, Kínával és más szomszédos országokkal oxigén beszerzését illetően.
Budi Gunadi Sadikin egészségügyi tárcavezető pedig bejelentette, hogy 900 férőhelyes kórházzá alakítanak át egy zarándokoknak készült szállást.

A 270 millió lakosú Indonéziában eddig több mint 2,3 millió fertőzöttet regisztráltak, ami a legmagasabb a délkelet-ázsiai térségben. A koronavírus szövődményeiben 61 868 ember hunyt el. Szakértők ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az átfogó tesztelés hiánya miatt a valós számok jóval magasabbak lehetnek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek