Június második felétől léphet életbe az európai zöldigazolvány

Mario Draghi olasz miniszterelnök az európai zöldigazolvány június második felétől számított életbe léptetését jelentette be a G20 országcsoport turisztikai minisztereinek tanácskozását követően Rómában kedden. Hozzátette, hogy az Európai Unió koronavírus elleni védettségi dokumentumának bevezetésére várva Róma már május második felében bevezet egy nemzeti zöldkártyát, mellyel az olasz és külföldi turisták szabadon, karanténkötelezettség nélkül mozoghatnak az országban, a városok és a tartományok között is - derül ki az MTI híréből.

Traianus fóruma Rómában, márciusbanForrás: AFP/Andreas Solaro

Mint mondta, biztos benne, hogy az idegenforgalom "erősebb lesz, mint valaha", ugyanakkor több kommentátor hozzátette, hogy mindehhez Olaszországban fel kell gyorsítani az oltási folyamatot, mivel egyelőre a lakosság egynegyede kapott védőoltást, és május végéig a számítások szerint csak a 65 év felettiek beoltását tudják befejezni.

Massimo Garamaglia, az újonnan létrehozott olasz turisztikai minisztérium vezetője közölte, hogy az uniós belső piaci biztostól, Thierry Bretontól a zöldigazolvány minél gyorsabb bevezetését sürgette, és azt, hogy az európai védettségi dokumentumot terjesszék ki olyan unión kívüli országokra is, melyek újra akarják indítani az Európába tartó vagy onnan érkező idegenforgalmat. Példaként az amerikai és a nagy-britanniai turistákat említette. A miniszter emellett úgy vélte, hogy a látogatók visszacsalogatásához a továbbra is este tíz órakor életbe lépő kijárási tilalom kitolása szükséges. 

Az iparilag fejlett országokat tömörítő G20 csoport tagállamai interneten egyeztettek Róma elnökségi évében. Massimo Garavaglia elmondta, hogy a kormányok idegenforgalmi felelősei Róma hét dombjára utalva hét irányelvet fektettek le, melyek a biztonságos mobilitás, válságkezelés, ellenálló képesség, integráció, zöld átalakulás, digitális átmenet, befektetés és infrastruktúra címet kapták.

 

Ezek is érdekelhetnek