Megszűnik a védettségüket igazolni tudók karanténkötelezettsége 4 millió beoltottnál

Ismét lezajlott a csütörtökönként szokásos Kormányinfo, amelyen Gulyás Gergely bejelentette, hogy várhatóan péntekre Magyarországon eléri a négymilliót az első oltással beoltott személyek száma, így azt követően automatikusan életbe léphet a korlátozások feloldásának újabb üteme – ezekről az enyhítésekről részletesen itt írtunk

Forrás: Pixabay / Készítette: Tumisu

A határzár feloldásának idejével kapcsolatos újságírói kérdésre Gulyás pontos dátumot nem tudott mondani, de hozzátette, hogy attól az időponttól kezdve – ahogy ezt a 4 milliós számot elérjük – a külföldről hazatérő, védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgároknak a hazaérkezésüket követően nem kell házikaranténba vonulniuk. A hatóságok által elrendelt 10 napos kötelező hatósági házikarantént jelenleg csak két önköltséges, negatív eredményű PCR-teszttel lehet kiváltani – azonban várhatóan hétvégétől ez a kötelezettség is megszűnik a védettségüket igazolni tudók számára.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy a kormány az ötmillió oltás elérésekor – várhatóan május harmadik hétvégéjéig – tervezi feloldani a lakodalmakra vonatkozó tilalmat. Az oltás folyamatosan zajlik, a beoltottak száma 3 870 222 fő, közülük 1 822 655 fő már a második oltását is megkapta. A legfrissebb adatok szerint az új fertőzöttek száma 2584, elhunyt 186 többségében idős, krónikus beteg, a kórházakban 5554 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 662-en vannak lélegeztetőgépen – olvasható a Koronavirus.gov.hu oldalon.

 

Ezek is érdekelhetnek