Törökországban példátlan szigor, Németországban immunitási kedvezmények jönnek

Törökországban csütörtöktől egészen május 17-ig minden korábbinál szigorúbb, úgynevezett "teljes lezárás" lép életbe, miután a járvány mutatói még mindig sokkal magasabbak, mint amit az ország vezetése a turisztikai szezon megkezdéséhez kívánatosnak tart.

IsztambulForrás: NurPhoto via AFP/Diego Cupolo

Az új intézkedéscsomag április 29-én este 19 órától, megszakítás nélkül egészen május 17-én reggel 5 óráig lesz érvényben, tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig. A megszakítás nélkül azért hangsúlyos, mert eddig a hétköznapokra és a hétvégékre eltérő rendelkezések vonatkoztak.

A közintézmények alkalmazottai vagy távmunkában vagy "váltó beosztásban" dolgoznak tovább, és minden olyan munkahely felfüggeszti tevékenységét, amely nem kapcsolódik a gyártáshoz, az élelmiszer-, valamint az egészségügyi ellátáshoz. A bankok megítélése egyelőre nem nyert bizonyosságot, viszont vasárnaponként még a szupermarket-láncok is zárva fognak tartani, amire eddig nem volt példa.

Az új rendelkezések a tartományok közti utazást is engedélyhez kötik, ez alól pedig még szállásfoglalás megléte sem jelent majd felmentést. Az éttermek és a kávézók - miként a ramadán április közepi kezdete óta - csak elvitelre vagy házhoz szállításra vehetnek fel rendelést. Az iskolák teljes mértékben online oktatásra állnak vissza, minden vizsgát elhalasztanak, illetve az óvodák is bezárnak. Mindez összefoglalva a gyakorlatban azt jelenti, hogy a török társadalom többsége április 29. után hétfői és szombati napok között csak rövid bevásárlás vagy orvosi ellátás miatt hagyhatja el otthonát.

A török vezetés drákói lépését az indokolja, hogy a járvány harmadik hulláma a napi esetszámok tekintetében ugyan a csúcsot már maga mögött hagyta, a halálesetek még mindig rekordközeliek, és a súlyos megbetegedések száma is csak épphogy mérséklődni kezdett. A cél, hogy a napi esetszámokat legalább 5000 alá visszaszorítsák. Recep Tayyip Erdogan török elnök ezzel kapcsolatban jelezte: erre azért van szükség, hogy "ne maradjunk hátra, amikor Európa megkezdi a nyitást, különben súlyos árat fizetünk a turizmustól a kereskedelmen át az oktatásig minden területen".

Mindeközben a török egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint az újonnan igazolt fertőzöttek száma ismét csökkent. Az elmúlt 24 órában 37 312 pozitív esetet regisztráltak, miközben szerdán még 62 ezer közelében járt a mutató, már vasárnap is "csak" 38 553 volt ez az érték. A hétfői adattal az igazolt fertőzöttek száma 4,66 millióra nőtt. A halottak napi száma azonban továbbra is a szerdai rekordérték közelében mozog, amely akkor 362-t ért el. A hétfői adat 353 volt, ami valamivel magasabb is, mint az előző három napban, pénteken ugyanis 343-an, szombaton 339-en, vasárnap pedig 347-en haltak meg a betegség következtében. A járvány halálos áldozatainak száma immár 38 711-re emelkedett. A súlyos betegként nyilvántartottak száma hosszú idő után, ha enyhén is, de először mérséklődött, 3590-ről 3563-ra.

A török egészségügyi rendszer a hivatalos adatok szerint nincs túlterhelve: az intenzív osztályok ágyainak 28,4 százaléka szabad, míg a lélegeztetőgépek esetében 64,8 százalék ez a szám.
Ankara március 1. óta nem országosan, hanem a tartományok kategorizálása szerint kezeli a koronavírus-járványt. Először április 13-án, a ramadán kezdetén szigorítottak az intézkedéseken.
A kis-ázsiai országban jelenleg a Sinovac, valamint a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagával végzik a lakosság immunizálását. A kétdózisú készítmények első adagját eddig 13 millió 354 ezer, míg a másodikat 8 millió 204 ezer embernek adták be a 83,6 millió lakosból.

Könnyítéseket kapnak a beoltottak és a gyógyultak Németországban

Lazítják a korlátozásokat Németországban a teljes védőoltással rendelkezők és a fertőzésen átesett emberek esetében. A beoltottak az utolsó adag oltás utáni 15. naptól, a fertőzésen a megelőző hat hónapban átesett emberek és a fertőzésen korábban átesett, de egy adag oltással már legalább két hete rendelkező emberek szabadon felkereshetik az aktuális járványügyi szabályok alapján működő üzleteket, vendéglátóhelyeket, sport, kulturális vagy egyéb intézményeket, amelyeket mindenki más csak a - hetente egyszer ingyenes - antigén gyorsteszt elvégzése után, friss negatív lelet felmutatásával látogathat.

További könnyítés a beoltottaknak és gyógyultaknak, hogy külföldi útról hazatérve nem kell negatív tesztet felmutatni vagy karanténba vonulni, kivéve, ha a vírus valamely fokozottan veszélyes új változata által sújtott területen jártak.

Azzal lehet számolni, hogy legkésőbb júniusban befejezik a kiemelt csoportok beoltását az első adaggal és visszavonják az oltási kampányt szabályozó elsőbbségi sorrendet. Így legkésőbb júniusban mindenki előtt megnyílik a védőoltás megszerzésének lehetősége, Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy rögtön mindenkit be is oltanak, hanem azt, hogy bárki jelentkezhet oltási időpontért.

Mint Angela Merkel kancellár elmondta, hetekig tart még a napokban bevezetett úgynevezett vészfékrendszerrel járó szigorú szabályok, köztük éjszakai kijárási korlátozások időszaka, és egyelőre nem tudni, hogy mennyire lesz szabad az élet a nyári szabadságolások idején. Rámutatott, hogy tavaly nyáron, amikor több hónap kényszerszünet után megnyithattak a szállodák, 2 és 5 között volt az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság - az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma -, amely a legutóbbi adatok szerint 165 körül van. Az oltási kampány ugyan javít a helyzeten, így nem kell feltétlenül a tavalyi szintre szorítani a - legfontosabb járványügyi mutatóként számon tartott - hétnapi fertőzésgyakoriságot, de az biztos, hogy "ma még azt sem lehet megmondani, hogy mikor mérlegelhetjük a szállodák újranyitását".

Vasárnapig a lakosság 7,2 százaléka - 5 960 243 ember - kapta meg mindkét adagot valamelyik oltásból, kegalább egy adagot a lakosság 23,4 százaléka, 19 486 698 ember kapott. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) hétfői adatai szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten 169,30-on áll, emelkedett az egy héttel korábbi 165,30-hoz képest. Az intézet kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 11 907 fertőződést szűrtek ki tesztekkel, ez minimális növekedés az egy héttel korábbi 11 437-hez képest. Az új esetekkel együtt 3 299 325 ember szervezetében mutatták ki a vírust.
Az egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 60-ra csökkent az egy héttel korábbi 92-ről. Az új halálesetekkel 81 624-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

BonnForrás: NurPhoto via AFP/Ying Tang

Maszkviselés Franciaországban

A francia egészségügyi főhatóság szerint a koronavírus ellen beoltottak a zárt magánhelyeken elhagyhatják a maszk viselését, de a közösségi terekben nekik is hordaniuk kell továbbra is.

A testület továbbra is óvatosságra int "a jelenlegi kedvezőtlen országos járványügyi helyzet és a kórházi túlterheltség, valamint amiatt, mert lehetetlen felmérni azt, hogy az oltás által már teljes védettséget élvező emberek milyen mértékben fertőznek meg másokat". A HAS véleménye szerint baráti vagy családi környezetben, zárt térben is mindenki leveheti a maszkot, amennyiben mindegyikük teljes védettséget élvez az oltás által, azzal a feltétellel, hogy más védőszabályokat, a kézfertőtlenítést, a távolságtartást, a szellőztetést és a hatfős korlátozást betartják. Ez az ajánlás nem érvényes abban az esetben, ha egyikük nem élvez teljes védettséget, illetve a kora vagy valamilyen betegsége miatt megvan annak a veszélye, hogy a fertőzés súlyos formája alakulhat ki nála.

A közösségi terekben, beleértve a nyitott kültereket is, a hatóság azt ajánlja, hogy minden egészségbiztonsági intézkedést, köztük a maszkviselést és az országon belüli mozgások korlátozását tartsa be mindenki, az oltási kampány előrehaladásától függően módosuló kormányzati döntéseknek megfelelően.
A HAS szerint érdemes lenne a már beoltottaknak "pedagógiai kommunikációs kampányt" indítani annak megértetésére, hogy a védőintézkedések betartása számukra is fontos. Az egészségügyi tárca hétfő esti adatai szerint a teljes lakosság 22, a felnőtt lakosság 26,3 százaléka, 14,3 millió ember már megkapta az első vakcinadózist, 5,6 millióan (a teljes lakosság 8,5, a felnőtt lakosság 10 százaléka) pedig mindkét adagot.

Portugáliában hónapok óta először nem jelentettek halálesetet

Portugáliában csaknem kilenc hónapja először nem jelentettek a koronavírushoz köthető egyetlen halálesetet sem a megelőző 24 órában - közölte hétfőn a lisszaboni egészségügyi tárca. Legutóbb 2020. augusztus 2-án fordult elő, hogy a helyi hatóságok nem regisztráltak a koronavírus szövődményeiben elhunyt beteget. A csúcsértékeket idén január 28-án és 31-én jelentették a 10,3 millió lakosú délnyugat-európai országból 303 halálesettel.

Diogo Serra Lopes egészségügyi államtitkár a déli Portimao városában nyilatkozva közölte: a kormány bízik abban, hogy a korábbi várakozásokhoz képest előbb érhetik el a nyájimmunitást Portugáliában. Mint mondta, vannak arra utaló jelek, hogy ez a helyzet már a nyár elejére, semmint a végére fog előállni.

Január elején még Portugáliában volt lakosságarányosan a legmagasabb a fertőzöttek száma világviszonylatban. A helyi kórházak az összeomlás szélén álltak. A január közepén elfogadott karanténintézkedések azonban beteljesítették a hozzájuk fűzött reményt: az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az elmúlt két hétben százezer lakosra átlagosan 75,05 fertőzött jutott, ezzel az ECDC által felügyelt harminc ország közül Portugáliában a második legalacsonyabb a fertőzöttségi arány Izlandot követően, ahol százezer lakosra vetítve 28,56 fertőzött jut. Januárban ez a mutató Portugáliában jóval meghaladta az 1600-at százezer lakosonként.
A járvány kitörése óta a délnyugat-európai országban 834 442 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 16 965 halálesetet regisztráltak - derül ki az MTI híreiből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek