Svédország a járvány harmadik hulláma felé tart, Németország lazításra készül

Svédország a koronavírus-járvány harmadik hulláma felé tart - közölte kedden Anders Tegnell, a svéd közegészségügyi intézet járványügyi főszakértője a sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a járványügyi helyzet kezd kihatással lenni az intenzív osztályokra, és bár egyelőre nincs drámai növekedés az ápoltak számában, az eddig tartó csökkenés abbamaradt.

Utasok Stockholmban januárbanForrás: AFP/Jessica Gow

A közegészségügyi intézet kedden javaslatot tett arra, hogy legfeljebb 500 főre korlátozzák a vásárlók számát az üzletekben. Korábban korlátozták a bárok, kávézók és éttermek nyitva tartási idejét és szigorították a maszkviselésre vonatkozó szabályokat is.

A svéd járványellenes stratégia kidolgozójaként ismert Tegnell egyben közölte, hogy legfrissebb tanulmányok szerint az AstraZenenca-vakcina hatékony 65 évnél idősebbeknél is, így ennek megfelelően fontolgatják az oltóanyag alkalmazásának kiterjesztését erre a korcsoportra is.

Svédországban péntek óta 11 804 új esetet regisztráltak, ami nagyjából ezer fertőzöttel több az előző hét azonos időszakához képest. Az utóbbi 24 órában emellett 56-an hunytak el. A 10,3 milliós lélekszámú skandináv országban 669 113 fertőzöttje és 12 882 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins baltimore-i egyetem legfrissebb adatai szerint.

Németország lazításra készül

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdai tanácskozására készülő javaslat kiszivárogtatott vázlata szerint a kancellári hivatal és az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) - a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányfők egyeztető testülete - soros vezetőinek közös javaslata alapján a szövetségi kormánynak és a 16 tartománynak rögzítenie kellene, hogy a december közepe óta tartó országos zárlat eddig nem visszavont rendelkezései továbbra is érvényben maradnak, a tartományonként széttartó engedményeket, lazításokat pedig egységesítik, és szintén egységesen minimális újabb lazításokat vezetnek be.

Így gondoskodni kell arról, hogy szigorú fertőzéshigiéniai előírások mellett az országban mindenütt megnyithassanak a kertáruházak, kertészetek, virágüzletek és könyvesboltok, a szoros testi kapcsolatot igénylő szolgáltatások területén pedig a fodrászatok után a kozmetikai szalonok és az autósiskolák is kinyithassanak. Az eddiginél nagyobb szabadságot biztosító új szabályként be kell vezetni, hogy március 7-től két háztartás tagjai közül a 14 éven aluli gyermekeket nem számítva nemcsak ketten, hanem legfeljebb öten találkozhatnak.

A korlátozások további lazításának feltétele, hogy tartósan 35 alá süllyedjen az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma. Ebben az esetben fel lehet szabadítani a teljes kiskereskedelmi ágazatot és ki lehet nyitni a többi között az állatkerteket és a múzeumokat. Amennyiben a mutató két héten keresztül 35 alatt marad, megnyithatnak például az éttermek kerthelyiségei és teraszai, és a mozik, színházak.

Ugyanakkor arra is törekedni kell, hogy 35 feletti hétnapi fertőzésgyakoriság mellett is szélesebb mozgástere legyen az embereknek. Erre kínál lehetőséget az úgynevezett antigén gyorstesztek tömeges és rendszerszerű alkalmazása, és az időpontfoglalás - áll a tervezetben.

Az elképzelés szerint negatív teszteredmény birtokában előre egyeztetett időpontban fel lehet keresni családostul például üzleteket, egy múzeumot vagy állatkertet. Arról még nincs egyetértés, hogy mekkora hétnapi fertőzésgyakoriság szükséges minimálisan ahhoz, hogy a tesztelésre és az úgynevezett click and meet időpontfoglaló megoldásra épülő lazítást bevezessék.

Kölni hangulatképForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Oliver Berg

Az ügynek azért van jelentősége, mert a lakosság többsége valamennyi felmérés szerint kezd belefáradni a két és fél hónapja tartó zárlatba, viszont az ország több mint 400 közigazgatási egysége - járások, városok - közül alig 50-ben sikerült elérni a 35-ös hétnapi fertőzésgyakoriságot. Ráadásul az új fertőződések száma napok óta újra emelkedik, főleg a SARS-CoV-2 új mutációinak terjedése miatt. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) keddi kimutatása szerint az utóbbi 24 órában országszerte 3943 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 3883-hoz képest.
A hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten 65,40. Egy héttel korábban 60,50 volt.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 451 011 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 358 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 70 463-ra emelkedett Németországban - derül ki az MTI híreiből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek