Heves tiltakozást váltott ki egy új utazási törvényjavaslat Nepálban

Nepál új törvényjavaslattal állt elő, amely szerint minden 40 év alatti nőnek a családjától és a hatóságoktól is engedélyt kellene kérnie, mielőtt először utazna Afrikába vagy a Közel-Keletre. A törvény célja az lenne, hogy megakadályozza a nőkre irányuló emberkereskedelmet.

Az egyik tüntetőForrás: NurPhoto via AFP/Rojan Shrestha

A javaslat azonban felbáborodást váltott ki, és több száz nő tiltakozott a törvény ellen pénteken Katmanduban, annak a tüntetésnek a keretében, mely a nemi erőszak problémájára és a nők jogait sértő, egyéb jelenségekre igyekezett felhívni a figyelmet.

Mint Hima Bista, a Women Lead Nepal ügyvezető igazgatója elmondta, veszélyesnek tartja azt a gondolkodásmódot, hogy politikai döntéshozók akarják korlátozni felnőtt lányok és nők mozgását, és mindez jól tükrözi, hogy milyen mélyen gyökerezik a patriarchális gondolkodásmód az országban.

A nepáli Emberi Jogi Bizottság becslése szerint 2018-ban 35 000 ember esett áldozatul az emberkereskedelemnek, ebből 15 000 nő és 5000 lány. A szervezet kifogásolja, hogy a törvényjavaslat nem veszi figyelembe, hogy az emberkereskedelnek sok férfi is áldozatul esik.

Nemrégiben hasonló szabályozást jelentettek be Gázában, amely szerint a hajadonok nem utazhatnak a férfi gyámuk engedélye nélkül. Az emberi jogi aktivisták szerint az előírás sérti az országnak a nemek közötti megkülönböztetés ellen hozott törvényeit. A szabályozás jelenleg átdolgozás alatt áll - derül ki a matadornetwork.com cikkéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek