Bíróság kötelezte Hollandiát, hogy oldja fel a kijárási tilalmat

Az illetékes hágai bíróság felszólította a holland kormányt, hogy oldja fel a januárban bevezetett, 21:00 és 04:30 között érvényes éjszakai kijárási tilalmat, mert az sérti a szabad mozgáshoz és a magánélethez való, valamint korlátozza a gyülekezés szabadságához való jogot. Ráadásul az intézkedést veszélyhelyzeti törvény alapján hozták, amikor véleményük szerint nem volt "akut veszélyhelyzet". Később egy felsőbb bíróság úgy döntött, hogy a kijárási tilalom a pénteki fellebbezésig maradhat.

Járkókelők a hágai Het Plein térenForrás: AFP/Bart Maat

A keresetet a Viruswaarheid (Vírusigazság) elnevezésű kampánycsoport nyújtotta be, Mark Rutte miniszterelnök visszalépésnek minősítette a kijárási tilalom elleni döntést, és arra kérte az embereket, hogy továbbra is tartsák be az általa "egyszerűen szükségesnek" nevezett korlátozásokat. A holland kabinet közben új törvényen dolgozik, amely lehetővé teszi a kijárási tilalom más jogi keretek között történő bevezetését, de ez eltarthat még egy darabig.

Európa több országában is vezettek be kijárási tilalmat, Magyarország mellett például Franciaországban, Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban is éltek ezzel a lehetőséggel. A január 23-án hatályba lépett holland intézkedés célja az volt, hogy csökkentse a mozgást, főleg a fiatalok körében, de több városban is napokig tartó zavargásokat váltott ki. Hollandiában, ahogyan a legtöbb európai országban, utoljára a második világháború idején volt kijárási tilalom.

Bár az ország eleinte igyekezett elkerülni a szigorú intézkedéseket, tavaly decemberben mégis lezárásokat vezettek be, és januárban döntöttek a kijárási tilalomról is, elsősorban az új brit variánsra tekintettel. A kormány egyébként még a múlt havi kijárási tilalomról szóló döntés előtt lemondott, és jelenleg átmeneti kormányként működik a jövő hónapban zajló választásokig.

A Viruswaarheid-csoport képviselője, Willem Engel nyilatkozikForrás: AFP/Phil Nijhuis

Kedden kissé csökkent a fertőzések aránya, az elmúlt 24 órában 2735 új esetet jelentettek, de a kórházi felvételek száma nőtt, és 88 halálesetet jelentettek. Körülbelül 629 000 ember kapta meg az első vakcinát január 6, az oltások megkezdése óta, és minden negyedik ember kapta meg a második adagot. A holland bírák szerint ugyanakkor a brit változat miatti félelmek nem voltak megalapozottak, mivel tavaly sem szabtak ki kijárási tilalmat, amikor sokkal nagyobb volt a nyomás a holland kórházakon - derül ki a bbc.com cikkéből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek