Több országban is meghosszabbították a korlátozásokat

A szlovén kormány a tilatkozások miatt visszavonta azt a rendeletét, amely szerint az ingázó külföldi munkások csak negatív koronavírus-teszttel léphetnek be az országba, és hetente teszteltetniük kell magukat. Az intézkedés egy napig sem volt érvényben - adja hírül az MTI.

A szlovén-horvát határ - illusztrációForrás: Julian Nyča/commons.wikimedia.org

A szigorítás főleg azokat a szlovéneket érintette hazatéréskor, akik Ausztriába, Olaszországba járnak dolgozni naponta, de azokat a külföldieket is, akik Szlovéniába. A rendelet már csak azon schengeni övezeti országok állampolgáraira vonatkozik, amelyekben az újonnan megfertőzöttek aránya nagyobb, mint Szlovéniában.

Az országban a jövő héttől kinyithatnak a 400 négyzetméternél kisebb alapterületű üzletek és szolgáltatók, viszont az alkalmazottakat hetente kell tesztelni. Hétfőtől az egész országban kinyithatnak az óvodák, és megkezdődik az oktatás az elemi iskolák első három osztályában. A legtöbb régióban már február 2-ától nyitva tarthatnak az oktatási és nevelési intézetek.

Szlovákia meghosszabbította a veszélyhelyzetet

A veszélyhelyzetet immár harmadik alkalommal hosszabbították meg, és hétfőtől módosítanak néhány járványintézkedést is. Ezek egyike, hogy február 8-tól működésbe lép Szlovákiában az úgynevezett Covid-automata, amely a járványintézkedések enyhítésének vagy szigorításának automatizálását szolgálja a fertőzöttek aktuális számának tükrében. Ennek alapján az ország régióinak jelentős része továbbra is fekete besorolású, vagyis hétfőtől ezeken a területeken az eddig érvényes kijárási korlátozások maradnak hatályban. Hétfőtől még nem nyitnak ki az iskolák, erre csak a feketénél enyhébb besorolású járásokban adhat majd engedélyt a tisztiorvos.

Szlovákiában még tavaly márciusban hirdetett rendkívüli helyzetet a kormány a koronavírus terjedésének veszélyére hivatkozva, ez jelenleg is hatályban van. A rendkívüli helyzet márciusi kihirdetése után néhány nappal egészségügyi vészhelyzetet is hirdettek, ez júniusban lejárt. A vészhelyzet, amely októbertől lépett érvénybe, az egészségügyi vészhelyzetnél szélesebb körű intézkedéseket lehetővé tévő, általános vészhelyzet. A szlovák szabályozás szerint a vészhelyzetnél már csak egy magasabb állapotszint van, a rendkívüli állapot. Ez utóbbit a parlament javaslatára az államfő hirdeti ki, ám erre még nem volt példa az ország történetében.

Görögország további szigorításokat fogadott el

Athénban és Szalonikiben három órával meghosszabbítják a hétvégére vonatkozó kijárási tilalmat. Az új szabályok értelmében szombaton és vasárnap este hat órától reggel ötig az emberek csak különösen indokolt esetben hagyhatják el lakhelyüket. A kivételek közé tartozik az orvoslátogatás, illetve háziállattal tett rövid séta, amelyeket a polgári védelmi hatóság engedélyezhet sms-üzenetben igényelhető kérés alapján. Az intézkedések a február 13-14-i hétvégén is hatályban lesznek.

Csak hétköznap tarthatnak nyitva azok a boltok, amelyek nem árusítanak élelmiszert vagy gyógyszert,  és termékeiket csak előzetes internetes, illetve telefonos rendelést követően adhatják át a vevőknek az üzlethelyiségek ajtajában. Hétköznap továbbra is hatályban marad az este kilenc és reggel öt óra között bevezetett kijárási tilalom.

Görögország három hete óvatosan lazított a járványügyi korlátozásokon, aminek nyomán egyenletesen emelkedni kezdett az esetszám. Pénteken a mintegy 11 milliós országban 1195 új fertőzöttet és 19 halottat regisztráltak. A járvány kitörése óta 162 107 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 5922-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 93 764.

Húsbolt AthénbanForrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Lettország is meghosszabbította a veszélyhelyzetet

A rigai kabinet döntése értelmében a novemberben meghirdetett rendkívüli jogrend április 6-áig marad hatályban. Krisjanis Karins lett kormányfő azzal indokolta a kormányzat lépését, hogy a járványügyi helyzet továbbra is komoly a balti államban, és válsághelyzet uralkodik az ország kórházaiban. "Mindannyiunknak nehéz idők ezek. Egyszerűen csak minél előbb vissza szeretnénk térni a rendes hétköznapokhoz" - mondta, hozzátéve, hogy a vírus nincs erre tekintettel, és gyorsabban terjed, ha az emberek nem maradnak elővigyázatosak.

Lettország egyben szigorított a beutazási feltételeken is: a koronavírus eddiginél fertőzőbb mutációi miatt február 11-től két hétig az állam területére csak alapos indokkal és negatív vírusteszt birtokában lehet belépni. Az utasforgalmat teljesen felfüggesztik a járvány által különösen erősen sújtott Nagy-Britanniával, Portugáliával és Írországgal.

A balti ország ugyanakkor enyhített néhány eddigi korlátozáson. Hétfőtől például újranyithatnak azok az üzletek, amelyek legalább 70 százalékban élelmiszert, illetve tisztálkodási cikkeket árusítanak. Vásárlókat fogadhatnak a könyvesboltok is. A kiskereskedelmi üzletek számára azonban továbbra is szigorú egészségügyi előírások vannak érvényben: a kellő távolságtartás biztosítására például 25 négyzetméterenként egy vevő tartózkodhat az üzletekben. A csaknem kétmillió lakosú Lettországban eddig 70 276 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 1309-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 57 653.

Belgiumban enyhítik a korlátozásokat

Jövő hét szombattól kinyithatnak a fodrászatok, illetve valamivel előbb az állatkertek, a vidámparkok és a kempingek is. A fodrászatok akár több vendéget is fogadhatnak egyszerre a higiéniai szabályok betartása mellett, azonban más kozmetikai szolgáltatások vagy fizikai kontaktussal járó szolgáltatások újranyitását - amennyiben tovább enyhül a járványhelyzet - csak március elejétől fogja engedélyezni a kormány.

Alexander de Croo belga kormányfő a sajtótájékoztatóján elmondta, hogy azért döntöttek fodrászszalonok újranyitása mellett, mert "a test ápolása fontos szerepet játszik a jó közérzet fenntartásában, és átsegíthet a mindennapi nehézségeken". Hozzátette azonban, hogy ez egy nagyon óvatos elhatározás volt, mert a járványhelyzet még mindig körültekintésre késztet.

A táborhelyek, víkendfalvak már február 8-ától kinyithatnak, azonban vendéglátó egységeiket továbbra sem üzemeltethetik. A 11,5 milliós lélekszámú Belgiumban az elmúlt héten enyhén, - 5 százalékkal - növekedett az új fertőzéses esetek száma, amihez a kiterjedtebb tesztelés is hozzájárult. A kórházi felvételek és elhalálozások aránya azonban 12, illetve 20 százalékkal csökkent. Az elmúlt 7 nap alatt napi átlagban 2349 embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje, 118-an kerültek egészségügyi intézményekbe ápolásra, valamint 40-en haltak bele a járvány okozta betegségbe. Ez idáig a lakosság 3,1 százalékát oltották be a koronavírus elleni első adag vakcinával.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek