December 2. hetére jósolják a járvány halálozási csúcsát Magyarországon az amerikai elemzők

    Október elején írtunk arról, hogy amerikai járványelemzők az akkori magyarországi intézkedések alapján döbbenetesen magasra emelkedő járványgörbét jósoltak január 1-ig. Az akkori grafinokról leolvasható előrejelzések azt mutatták, hogy több mint 10 800 halálos áldozatra kell számítani itthon az év végére, a napi halálozások száma pedig november 30-ára a 180-at is elérheti. Azt a cikkünket október 5-én írtunk, amikor még 833 főnél járt a halálozások száma (a mai, november 24-i adat: 4125 fő), az országban a fertőzöttek száma akkor még csak 31 480 fő volt, a mai adatok szerintez a szám 185 810.

    Forrás: fernando zhiminaicela / Pixabay

    A Bill Gates alapítványának támogatásával Washingtonban működő Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) intézmény november 19-én azonban frissítette ezeket a grafikonokat, amelyekről jelenleg az olvasható le, hogy a jelenlegi korlátozó intézkedések betartása melletta járvány december 8-án és 9-én éri el a csúcspontját Magyarországon napi 178 áldozattal.

    A napi halálozási adatokat mutató grafikon szerint onnantól kezdve folyamatosan egyre laposabb lesz ez a görbe, de majd csak január 12-én csökkenhet várhatóan a napi haláesetek száma 100 és március második felében 60 fő alá.

    Az IHME világszerte az egyik legelismertebb és legmegbízhatóbbnak tartott, egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet. Munkatársai különböző egészségügyi helyzetekről készítenek előrejelzéseket a világ számos országáról, a koronavírusos járványmodellezéssel is hónapok óta foglalkoznak. Előre megrajzolják a járványgörbét, az új esetek és a halálozás alakulását, és különböző forgatókönyveket állítanak fel attól függően, hogy milyen intézkedések történhetnek a jövőben.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!