Spanyolországban újra lezárásokat vezetnek be

Madridban és kilenc környező városban újabb korlátozásokat vezetnek be, melyek mintegy 4,8 millió ember életét érinti. Ettől a hétvégétől az itt élők csak a legszükségesebb okokból hagyhatják el a kerületüket, a bárok és éttermek 22:00 óra után már nem szolgálhatnak ki, emellett hat főben maximalizálták a csoportosulások létszámát - adja hírül a bbc.com.

GyorstesztekForrás: AFP/Oscar Del Pozo

A madridi hatóságok tiltakoznak a korlátozások ellen, és a bíróságon is megpróbálták megakadályozni a bevezetésüket. A járványhelyzet ugyanakkor aggasztó, a főváros számos kórházának intenzív osztályai ismét tele vannak Covid-19 betegekkel.

Miguel Hernán, az amerikai Harvard Egyetem epidemiológusa az első lezárások során szerepelt Spanyolország tanácsadói között. Úgy véli, az ország túl gyorsan feloldotta a karantént, majd túl lassan reagált a fertőzések új növekedésére, így az egészségügy ismét a kapacitása határán áll.

Az elmúlt két hét során 100 000 madridiból körülbelül 700 ember fertőződött meg. A gócpontokat ugyan igyekeztek kezelni, de nem világos, ez mennyire sikerült. Madrid egyik kerületében, Fuenlabrában például már két hete bevezették a korlátozásokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek