Novemberig meghosszabbították a határzárat

    Egy hónappal meghosszabbította a határzárat a kormány október 1-jétől – írja az MTI a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján tett bejelentése alapján. Gulyás Gergely hangsúlyozta, az eddig meghozott szabályokat továbbra is be kell tartani, amelyben kulcsfontosságúnak nevezte a maszkhasználatot. Majd hozzátette, hogy megkezdődött az iskolákban a testhőmérséklet mérése, a kórházakban és az idősotthonokban pedig továbbra is fenntartják a látogatási tilalmat.

    Fertőzöttségi adatok október elsejénForrás: Koronavírus tájékoztató oldal / Facebook

    A miniszter úgy értékelt, hogy "a koronavírus-járvány második hulláma itt van velünk", a fertőzésszámok szeptember eleji ugrásszerű emelkedése megállt Magyarországon, és hosszabb ideje stagnál, 600 és 1000 között van ez a szám. Hozzátette: az európai számokat nézve Magyarország a középmezőnybe tartozik a fertőzésszámmal, és továbbra is Európa legjobban védekező tagállamai közé tartozunk a halottak számát tekintve. Kitért arra is, hogy egy körül kell lennie az egy fertőző által megfertőzöttek számának, amit R betűvel jeleznek. Megjegyezte, a legfrissebb mérések szerint egy körül van most ez a mutató. 

    A sajtótájékoztatón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az influenzaelleni védőoltásokról beszélt, amellyel a koronavírus-járvány elleni védekezést szeretné fokozni a kormány. Kifejtette, a két megbetegedés nagyon hasonló tünetekkel jár, és a diagnosztizálásban lehet segítség, ha valakit beoltanak influenza ellen. Idén mindenkinek ingyenessé teszik az influenzaoltást.

    A kormányszóvivő hozzátette, hogy az influenzajárványra történő felkészülés jegyében a 40. naptári héttől megkezdi működését az influenzafigyelő szolgálat, továbbá a Nemzeti Népegészségügyi Központ gondoskodik az erre a szezonra rendelkezésre álló 1,3 millió influenzaelleni oltóanyag szétosztásáról és kiszállításáról – olvasható az MTI beszámolójában.

    Ellenőrzés az osztrák-magyar határon egy szeptember közepén készült fotónForrás: AFP/Robert Jaeger

    Magyarország vörös zónás az európai járványügyi térképen

    Mindeközben az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) koronavírus-térképén hétfő estig csak Spanyolország, Csehország, Franciaország, Luxemburg és Belgium szerepelt vörös színnel, kedden azonban Hollandia, Izland és Dánia mellett Magyarország is felkerült rá. A központ azokat az országot vette fel a vörös listára, ahol az elmúlt két hétben a 100 ezer főre vetített új fertőzöttek száma meghaladta a 120-at. Az ECDC besorolása nem jár semmilyen következménnyel, de több állam is figyelembe veszi egy-egy ország koronavírus-helyzetének felmérése kapcsán. 

    Ma reggel pedig arról lehetett olvasni, hogy Németország Budapest és Győr-Moson-Sopron megye után Csongrád-Csanád, Vas és Pest megyét is felvette az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!