Egy aszteroida közeledik a bolygónk felé, de pánikra nincs ok

A külföldi vezető lapok ezen a héten arról cikkeztek, hogy a Föld felé tartó aszteroida november 2-án, csapódhat be. Ennek az úgynevezett „veszélyes" aszteroidának, amit 2018VP1-tek neveznek, ígyx is mindössze 0,41 százalék esélye van, hogy november 2-án belép a légkörünkbe, ami mint láthatjuk, igen alacsony. Ha mégis elérné a Földet, senki sem lenne veszélyben. Ennek az aszteroidának az átmérője 2-6,5 méter lehet, ezért ha belépne a légkörünkbe, teljesen szétporladna, így nem jelenthet fenyegetést. Időről időre sokkal nagyobb műholdak és űrhajók érkeznek a légkörbe, amelyek elégnek, és nem érintik a Földön élőket.

Időnként megközelíti bolygónkat egy-egy aszteroida, amelyekre oda kell figyelniük a szakembereknekForrás: Родион Журавлёв/Pixabay

A helyzet az, hogy az aszteroidák mindig a Föld körül mozgolódnak, néha közel hozzánk, és néha nem. Valójában egy másik, kisebb földközeli aszteroida is felbukkant, amit augusztus 16-án rögzítettek, de az is elég kicsi volt, ezért a légkörben elégett volna.

A NASA megjegyezte, hogy nehéz észlelni az ilyen kicsi  aszteroidákat, mivel gyorsan mozognak, és csak rövid idő áll a rendelkezésükre, hogy észrevegyék őket, amikor a Földhez közelednek.

A NASA elkötelezett amellett, hogy észlelje és kövesse azon aszteroidákat, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek a bolygónkra. A NASA Földiközeli Objektumkutatási Központjának (CNEOS) – amely az ügynökség pasadenai sugárhajtómű-laboratóriumában található – célja a Föld közelében lévő összes olyan aszteroida több mint 90 százalékának katalogizálása, amelyek egy kilométernél nagyobbak. A központ a földön található teleszkópok széles skáláját használja ezeknek az objektumoknak a követésére, és átfogó katalógust vezet mindenről, ami a Föld felé halad – írja theverge.com.

Ezek is érdekelhetnek