Átmenetileg bezárnak a budapesti zsinagógák

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (röviden Mazsihisz) számolt be tegnap weboldalán arról a hírről, miszerint a Budapesti Zsidó Hitközséggel (BZSH) együtt arra a döntésre jutottak, hogy megelőzző óvintézkedésként augusztusig zárva tartják a fővárosi zsinagógákat. Az előbbiek vezetése ugyanis arról kapott információt, hogy egy napközis tábor résztvevője kapcsolatba került egy koronavírus-fertőzöttel.

Forrás: chrisdorney / Shutterstock

A múlt héten a Bálint Házban tartottak egy napközis tábort, ahol az egyik gyerek hozzátartozójáról kiderült, hogy fertőzött. A Mazsihisz és a BZSH rögvest felkereste a krízis-menedzsmentet, akikkel azt a döntést hozták meg, hogy augusztus 10-ig (közel két héten keresztül) zárva tartanak a budapesti zsinagógák. Ez idő alatt az imákat vagy egyéb rendezvényeket online fogják megtartani. A két intézmény vezetése külön kérik a táborban résztvevő gyermekek szüleit, rokonait, hogy mihamarabb vizsgáltassák ki magukat a biztonság kedvéért.

Forrás: Pelz / Wikipedia
Európa legnagyobb zsinagógája a Dohány utcában áll
A Dohány utcai zsinagógát 2017-ben választották az Európai Örökség részévé. A kontinens legnagyobb zsinagógája címet az épület 53,1 méteres hosszának, 26,5 méteres szélességének és 26 méteres belső magasságának köszönheti. Az 1859-es átadása óta az aktív hitélet mellett komolyzenei hangversenyek és fesztiválok színtere, és ma a magyar főváros egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága. Szívesen olvasna más zsinagógákról is? A szabadkai történetéről itt, a zsidó múzeumot is őrző nagyváradiról itt, a szegedi zsinagóráról pedig itt olvashat.

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek