Krokodilok napoznak Mexikó strandján a turisták helyett

    Több évtized után ismét kivonultak a krokodilok Mexikó híres strandjára süttetni magukat. Amíg a turisták és a helyiek a koronavírus miatt visszavonultak az otthonaikba, a hüllők kihasználják a part adottságait - írja a szerb 021.rs.

    Krokodilok napoznak a homokos strandonForrás: Shutterstock / Készítette: Th1nk

    A népszerű ökoturisztikai célpont környékén élő krokodilok az átlagos napokon kénytelenek visszahúzódva, az emberek elől elrejtőzve élni a mindennapjaikat, hiszen a homokos strandra rengeteg turista érkezik kikapcsolódni. Most azonban változás állt be a helyi élővilág életében.

    A krokodilok látszólag remekül megvannak az emberek jelenléte nélkül. Sőt, most végre övéké lehet a Santa María Tonameca nevezetes strandja is, a La Ventanilla. A helyiek elmondása szerint a méretes hüllők egyre gyakrabban merészkednek ki a partra, már akár ötös csoportokat is lehet látni a homokban heverészni.

    Rég nem volt ilyen nyugodt életük ezeknek az élőlényeknek. Korábban veszélyeztetett fajnak számítottak a térségben, ugyanis vadászatnak és illegális kereskedelemnek voltak kitéve, később pedig a népes turistacsoportok zavarták meg az életüket.

    A sós vízi krokodilok egyébként normális körülmények között akár 70 évig is élhetnek. Egész életükben növekednek, így a hét méter hosszúságot is elérhetik.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!