Egy hónap alatt egy métert nőtt Nyíregyháza béke jelképe

Még május végén kelt ki egy japán vagy más néven mandzsu darufióka a Nyíregyházi Állatparkban, mára azonban egészen méretes példánnyá fejlődött. A termetes fiókát a szülőállatok folyamatosan takarták, de most, hogy öthetes lett, és már szinte szülőnyi nagyságú, a látogatók is megnézhetik.

Forrás: Nyíregyházi Állatpark

A barna pihetollakat viselő fióka 30 napnyi kelés után bújt ki a tojásból, melyet a monogám párkapcsolatban élő daru tenyészpár felváltva költött ki. Tollazata majd 1,5-2 év múlva lesz szüleihez hasonló, de táplálkozása már megegyezik velük, azaz a kisebb gerinces és gerinctelen állatok mellett magvakat, rügyeket és leveleket is fogyaszt – olvasható az állatkert közleményében.

A japán daru a legnagyobb és egyik legimpozánsabb darufaj, testhossza akár 160 centimétert, míg szárnyfesztávolsága a 2 métert is elérheti. Jellegzetessége a homlokon látható élénkvörös minta, amely valójában egy kopasz bőrfelület. Költöző madár, a nyarat és a tavaszt Szibériában, Északkelet-Kínában és Mongóliában tölti, míg az őszi és téli időszakot Északkelet-Kínában, Koreában és Japán északi részén.

Forrás: Nyíregyháza Állatpark

A japán daru élőhelyén a béke és a szerencse jelképe, így évszázadokon át védelem alatt állt. Napjainkban azonban az élőhelyeik megszűnése, a mocsarak lecsapolása és a vadászat miatt egyedszáma drasztikusan lecsökkent. A Természetvédelmi Világszövetség adatai alapján kevesebb mint 1800 egyed él a természetben, ezért az állatkertek fogtak össze megmentésükért. A Nyíregyházi Állatparkban élő tenyészpár igen sikeresnek számít, hiszen már több fiókát is felneveltek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek