Szavazzanak, melyik legyen a 2019-es év hala!

Nemrég arról kérdeztük önöket, hogy melyik rovarnak szánnák a 2019-es Év rovara címet, most pedig eljött az ideje, hogy a jövő év halát is megszavazzák. A Magyar Haltani Társaság három jelöltje közül lehet választani, amelyek őshonosak vizeinkben.

Vörösszárnyú keszeg 

Ez a halfajta szereti a nyugalmat, ezért főleg az állóvizekben lehet megtalálni. Kisebb számban a nagyobb folyók márna- és dévérzónájában, illetve a kis folyók sügérzónájában is megtalálható, de ott inkább a nyugodtabb vízrészeken. Kisebb csapatokban járva keresi táplálékát, planktonok és egyéb vízi gerinctelenek mellett fonalas algákat, növényi hajtásokat, rügyeket, sőt még magvakat is fogyaszt - olvasható a tankonyvtar.hu oldalon.

Vörösszárnyú keszeg, kifogott példányForrás: Wikipédia / Készítette: George Chernilevsky

Szivárványos ökle

Az átlátszó és mély bányatavaktól a sekély mocsarakig, a hegylábi patakoktól a folyamokig gyakorlatilag minden olyan vizünkben megtalálható, ahol a szaporodásához szükséges kagylófajok élnek, amelyek búvóhelyet biztosítanak a fejlődő kishalaknak. Az utódok csak akkor hagyják el a kagylót, amikor már önálló táplálkozásra képesek. 

Szivárványos ökle és a kagyló, amelybe ikráit elhelyeziForrás: shutterstock / Készítette: Rostislav Stefanek

Sebes pisztráng 

Eredetileg tengerben élő faj, amely csak szaporodás idején keresi fel az édesvizeket. Nálunk a sebes pisztráng teljesen áttért az édesvízi életmódra, kitűnően idomulva a bővizű hegyi patakokban és folyókban uralkodó viszonyokhoz. A sebes sodrású, oxigéndús hideg vizeket kedveli, amelyek róla kapták a pisztrángzóna elnevezést, és különösen szívesen foglalja el a kisebb vízesések és zúgók alatti medencéket.

Sebes pisztrángForrás: Shutterstock / Készítette: David Dohnal

A három jelöltre a Magyar Haltani Társaság weboldalán lehet szavazni december 31-ig, de mi most olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk, ezért arra kérjük önöket, kattintsanak az alábbi szavazódobozban arra a halra, amelyiknek külalakja vagy életmódja a leginkább elnyerte a tetszésüket.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek