A harcsát választották 2017 halának

A harcsát választották 2017 halának

A tavalyi év hala a compó volt, de a 2017-es Év hala címre is több mint ötezren szavaztak a Magyar Haltani Társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson. A korábbi évekhez hasonlóan most is három őshonos jelölt közül lehetett választani. A szavazatok közel felével (48%) a harcsa lett a versenyben az első, megelőzve a paducot (37%) és a harmadik helyezett halványfoltú küllőt (16%).

Mióta a vizák eltűntek a vizekből, Magyarország legnagyobb hala a harcsa, amely szálkamentes, ízletes húsa miatt az ország egyik legkedveltebb étkezési hala is. Népszerű, a gyerekek már a képeskönyvekből megismerik. A harcsa hosszú életű, és folyamatosan növekszik. Bár másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak, napjainkban már a 100 kilogramm fölötti példány is ritkaság - olvasható a haltani társaság oldalán.

Harcsa a Tisza-tavi ökocentrum akváriumában PoroszlónKomka Péter MTI
Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek