Jogosítvány nélkül vezethető az új elektromos autó

A Citroën elkezdte Ami névre keresztelt elektromos mopedautójának gyártását, amely előfizetéses rendszerben lesz bérelhető. A francia autógyártó non-komformnak nevezett autója elektromos négykerekűként kapott besorolást, és jogosítvány nélkül is lehet vele közlekedni, vagyis míg Franciaországban akár 14 éves kortól, több európai országban 16 éves kortól lehet majd vezetni közúti biztonsági tanúsítvány birtokában - ez egy rövid tanfolyam, amelyet néhány helyen vizsga nélkül lehet megszerezni - adja hírül a dezeen.com.

Forrás: youtube.com

A gyártó az Amit a robogók, kerékpárok, mopedek, sőt a tömegközlekedés biztonságos alternatívájának is szánja, az autó maximális sebessége 45 kilométer/óra. Kis méretei - 2,4 méter hosszú, 1,4 méter széles és 1,5 méter magas - elsősorban rövid, városi utazásokra teszik alkalmassá, és nem utolsó sorban arra, hogy könnyen lehessen vele parkolni.

Az autó hatótávolsága egy töltéssel 70 kilométer, az akkumulátor három óra alatt feltölthető hagyományos elektromos aljzatból. Az 5,5 kilowattórás lítium-ion akkumulátor a padlóban található, és az egyik ajtóba szerelt kábellel tölthető.

Az autó havi 19,99 eurótól bérelhető, vagy útközben a Free2Move platformon keresztül percenként 0,26 euróért. 6000 eurós bevezető áron vásárolható meg, Franciaországban március 30-tól.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek