Bátor, a Körösvölgyi Állatpark gímszarvas bikája ledobta eddigi legnagyobb koronáját

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjának kilenc éves gímszarvas bikája, Bátor a napokban vetette le élete nyolcadik és egyben eddigi legnagyobb agancsát. Ez a teljesen természetes esemény minden év február közepétől március közepéig tart a gímszarvasoknál.

Hatalmas agancsot hullajtott el BátorForrás: Bencsik Antal Zsolt/kmnp.hu

Az állatgondozók február 21-én kora reggel találták meg a gímszarvas kifutóban a jobb és a bal agancsszárat, melyeket azonnal le is mértek.

A bal agancs szár 106 cm, míg a jobb oldali 110 cm. A két szár több, mint 8 kg-ot nyomott, ami több mint 1 kg-al nehezebb, mint a tavalyi évben. Bátor idei agancsának körméretei is tekintélyesek, a szárak koponyához kapcsolódó részei, az ún. rózsák, 24 és 28 cm-esek voltak.

Bátor az agancsával együtt elvesztette fenséges megjelenését is, de a jó hír, hogy jövőre még királyibb koronája leszForrás: Bencsik Antal Zsolt/kmnp.hu

Az új agancs azonnal növekedésnek indul, és nyár közepére nyeri el teljes méretét. Az újonnan kifejlődő agancs teljesen megőrzi a korábbi, már elhullajtott formáját, csak évről-évre nagyobbá és terebélyesebbé válik, amíg a bikák el nem érik életük tetőpontját (kulmináció).

Érdemes ebben az időszakban többször is meglátogatni Bátort, a gímszarvast, mert az új agancs növekedése pár héten belül is rohamos változást mutat – írja a kmnp.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek