Helyi lakosok is segíthetnek a Hódtérkép elkészítésében

Korábban már írtunk a lepke, ürgelyuk és szúnyog számlálásról, de a lakosság most segítheti a HódTérkép elkészültét is. A résztvevőktől a szakemberek a megfigyeléseik mellett a véleményüket is várják, hogy hatékony stratégiákat tudjanak kialakítani a hódokkal kapcsolatban – olvasható a Kisalföld oldalán. 

A hódok Győr-Moson-Sopron megyében az utóbbi időben jelentős károkat okoznakForrás: Pixabay/peter-loeschloesch

A hódok számának növekedése évek óta okoz súrlódásokat az emberek és az állatok között. Az utóbbi időben a rágáskár a vízpartokon, telkeken, parkokban is egyre jelentősebb. "A vízhez közeli mezőgazdasági táblákra is kijárhatnak. Ezenkívül adódhatnak problémák a faj üregásásából és a gátak okozta elárasztásból is – mondta el Juhász Erika, a HódTérkép projekt koordinátora, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa.

Hatósági engedéllyel lehetőség van a hódgátak elbontására. Fontos azonban, hogy csak úgy nem szabad nekiállni az elbontásnak. Ahol a vízkilépés nem okoz problémát, ott nem szükséges és szabad megbolygatni a gátakat.

A HódTérkép nemcsak egy térkép lesz. A készítők az állatok hatásaival kapcsolatos tapasztalatokról, véleményekről is kérdezik a beküldőket. A terepi kutatások során vizsgálják a faj hatásait, bizonyos területekre azonban nem tudnak eljutni, vagy legalábbis nem olyan gyakran, mint a helyiek. Így feltárhatóak az egyedi jelenségek és nagyobb figyelmet érdemlő helyi hódhatások is.

Mindeközben igyekeznek segíteni azoknak is, akik hóddal kapcsolatos konfliktushelyzetekkel küzdve tanácsért fordulnak hozzájuk. 

A hódgátak elbontása nem a legcélravezetőbb megoldásForrás: Shutterstock/ZIDO.Pictures

A HódTérkép jelenleg közel 300 feltöltésnél tart, az ország más részei mellett Győr-Moson-Sopron megyéből is számos adat érkezett már, a Szigetközön túl a kisvízfolyások mellől is. A monitorozás első eredményeit legkésőbb júniusban közlik a kutatás weboldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek