Idén FFP2-es maszkban tölthetik meg a cipőket a bécsi Mikulások

Bár november 25. óta két teljes hétre bezárkózott Ausztria, az osztrák gyerekekhez azért idén is ellátogat a Mikulás, igaz, a koronavírus-járvány miatt rájuk is szigorú előírások vonatkoznak majd.

Ha nincs védettségi igazolványa, ebben a maszkban csak a listát igazíthatja az útvonaltervéhezForrás: insta_photos / Shutterstock

A tavalyi évvel ellentétben ugyanis idén az országos kijárási korlátozás ellenére is engedélyezték a Mikulás látogatását Ausztriában. Ez a tevékenység az Osztrák Egészségügyi Minisztérium szerint „külső helyszínen végzett szolgáltatásnak" minősül, amely a hatályos koronavírus miatti szabályozások szerint szigorú feltételek mellett, de mégiscsak lehetséges – derül ki Bécs város külképviseleti irodájának közleményéből.

Forrás: Martin Votava / PID

A Mikulás alkalmanként csak egy-egy háztartásba látogathat el, vagyis a gyerekekkel csoportos találkozásra, például óvodai látogatásokra nem kerülhet sor. A nagyszakállúnak ezen kívül – más szolgáltatókhoz hasonlóan – meg kell felelnie a 3G-szabálynak, vagyis csak koronavírus elleni oltással, a gyógyulás igazolásával, illetve negatív teszttel dolgozhat. Utóbbi esetben egy FFP2-es maszkkal is ki kell egészítenie öltözékét.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek