Bábautomata teljesíti a gyerekek kívánságait a Jókai téren

Ezen a héten szombaton, szeptember 4-én a Jókai téren a báb- és utcai előadóművészet legkiválóbb hazai és határon túli képviselői fogadják a közönséget a 30. alkalommal megrendezésre kerülő Kolibri Fesztiválon, írja az Artnews.hu.

Vitéz László Bábjáték AutomataForrás: Vitéz László bábjáték-automata/Facebook

A Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház az ingyenes programmal indítja az idei évadot. A vendégfellépők között szerepel a veszprémi Kabóca Bábszínház, a pécsi Bóbita Bábszínház, valamint az Aranyszamár és az Alela Színház. Fabók Mancsi Bábszínháza A háromágú tölgyfa tündére című produkciót, Écsi Gyöngyi és a szlovákiai Árgyélus Meseszínház pedig Szőlőszem Kálmántörténetét hozza el a fesztiválra. A házigazda Kolibri Színház a Mi újság? című előadással várja az óvodás korú nézőket, míg a KIMI-Kolibri Stúdió növendékei a Bikkmakk, egy kiskutya kalandjai című produkcióval készülnek.

Az előadások között a korábbi évekhez hasonlóan a Kolibri Harsona Quartett játszik, a színház bejáratánál pedig a Vitéz László Automata teljesíti a gyerekek kívánságait. Az esemény házigazdái Nyirkó Krisztina, az idei évad Kolibri Hölgye és Krausz Gábor, a Kolibri Úr. A fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik köré szervezik, aki egyben a fesztivál és a társulat egyik alapítója is. A Kemény Henrik által megteremtett vásári bábjátékos hagyomány ezúttal a kaposvári BábSzínTér Vitéz László meséjében elevenedik meg. Idén is átadják a Kemény Henrik alapította Michel Indali-díjat, amelyet minden évben a műfaj egy-egy kiemelkedő képviselője érdemel ki. A fesztiválzáró szakmai beszélgetést Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezeti. A Kolibri Fesztivállal egy időben már megvásárolhatók az új évad előadásaira szóló jegyek és bérletek.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek