A karantén alatt Verona erkélyein szeretett egymásba a mai kor Rómeó és Júliája

A koronavírus miatti lezárások idején szeretett egymásba a 38 éves Michele D'Alpaos és a 40 éves Paola Agnellia, most pedig már házasodni készülnek. Mivel a karantén alatt nem hagyhatták el a lakásukat, kapcsolatuk telefonhívások és az erkélyeikről folytatott beszélgetések révén alakult szerelemmé – írja az Evening Standard.

Paola és Michele most már minden szabad percüket együtt töltikForrás: Paola Agnelli/Facebook

Mire májusban végre találkozhattak egy helyi parkban, az informatikusként dolgozó Michele szándékai komolyra fordultak. Mint mondta: „Biztosan összeházasodunk, csak a dátumot kell kitűznünk. Az ünnepséget annak az épületnek a nagy tetőteraszán fontolgatjuk, ahol én lakom, emlékezve arra, hogy az erkélyeinken találkoztunk."

A lánykérés már megtörténtForrás: Paola Agnelli/Facebook

Paola, aki ügyvédként dolgozik, a hatodik emeleti lakásának erkélyén állt, amikor észrevette Michelet a hetedik emeleti lakás erkélyén. Mindketten naponta 18 órakor kimentek az erkélyre és zenét hallgattak, hogy egy kicsit jobb kedvre derítsék a karantén miatt búskomorrá vált embereket. Ez idő alatt alakult ki közöttük a kapcsolat, és telefonszámot is cseréltek.

Kapcsolatuk előrehaladtával a szerelmes úriember egy nagy plakátot helyezett el az épület tetejére, rajta a "Paola" felirattal, amely felkeltette a helyi újságok figyelmét is.

Júliusban a pár már a szüleikkel együtt, közösen nyaralt a tengerparton és az Alpokban. "Ez a kapcsolat valóságos és megvédendő. Ez a találkozás sorsszerű volt, és csodálatos, hogy egy ilyen tragikus esemény közepette egymásba szerethettünk" – mondta Paola.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek