Az okos homokozótól a bársony hárfáig – őrült jók a hazai tudományos játszóházak!

    Azért, mert tudomány, még lehet szórakoztató. Sőt, jobbat mondunk. Azért, mert játszóház, még tanulhat is valamit ott a kölyök. A tudományos játszóház a tökéletes kombó, ha agyon kell ütni egy esős, őszi hétvégét, mert itt tényleg jól szórakozik a gyerek – meg titokban a felnőtt. Még az is előfordulhat, hogy kiderül: a fizika, meg a többi hasonszőrű dolog, egészen vagány dolog.

    FUTURA

    Szerintünk nagyon optimista becsléssel egy napot kell rászánni a játszóházra, de ha mindent ki akar próbálni a család, úgy, hogy a végén ne legyen mindenki hullafáradt, akkor ki is lehet tolni ezt az időt. A mosonmagyaróvári FUTURA játszóháznak már az épülete is nagyon izgalmas, mert egy 300 éves műemlék magtárban rendezték be a négy szinten működő felfedezőbázist.

    A földszinten van a víz szintje, az 1. emelet a földé, a 2. a tűzé, a 3. a levegőé. Ez annyit jelent, hogy minden szinten az adott őselemre húzták fel a látnivalókat, kísérleteket és játékokat. Lehet vízesést csinálni és áramot fejleszteni, függőhídon sétálni, egyensúlyt tesztelni, fakírágyra feküdni, okos homokozóban játszani. A földszintjén a Szigetköz élővilágát mutatják be, de akár beltéri vizes játszótéren is lehet pancsolni.

    Forrás: Kiselev Andrey Valerevich/Shutterstock

    Ehhez a halom játékhoz kötöttebb programok is társulnak, így például naponta többször indítanak valamilyen látványos kísérleti bemutatót, azaz Science Showt-t, illetve tartanak csillagászati előadást és van 5D vetítés is. És amiért másnap is vissza kell jönni, az a nyomozós Tesla-küldetés – amelyben a világot kell megmenteni, naná –, meg a Pániklabor, amikor is a FUTURA pincéjéből kell kiszabadulni egy óra alatt. Ezen a linken minden infó fent van.

    Labor – Interaktív Varázstér

    Ki tudna ellenállni egy olyan helynek, amelynek az a mottója, hogy „A kiállított tárgyakhoz nyúlni kötelező!"? Pécsett, a Zsolnay Kulturális Negyedben, a Látogatóközpontban található a Labor – Interaktív Varázstér, ahol körülbelül két tucat játékkal lehet játszani, és mellékhatásként elég sokat megtanulni a fizikáról is. Az alapötlet egyébként, mármint egy tudományos játszóház kialakítása, egy legendás fizika tanár, Öveges József nevéhez kapcsolódik, aki egy olyan helyet szeretett volna létrehozni, ahol az emberek játékosan, kísérlettel, közérthetően fedezhetik fel a fizikát.

    Forrás: Zsolnay Kulturális Negyed

    A Csodák Palotája meg is született, először Budapesten, de tíz éve már Pécsett is működik a tudományos játszóház. Rendszeresen vannak Varázsórák, azaz fizikai bemutatók, de működik itt Planetárium is különböző előadásokkal. A plazmagömbtől a repülőgép szimulátorig elég változatos játékokat lehet kipróbálni, de ha más is érdekel valakit a téma kapcsán, azt a Labor honlapján megtalálhatja.

    Csodák Palotája

    Induljunk el először a legkisebbekkel, merthogy az óbudaitudományos játszóházban az aprókra is gondoltak, ezért fel is építettek egy kis kalandot a 3 év feletti gyerekeknek. A Csipet Csopa útvonal egy okosító kalandtúra, mely a Játéktéren vezet keresztül. Kis baglyok jelzik, hogy merre kell menni, így a gyerekek olyan játékokat vehetnek sorra, amelyek nekik valók és tényleg tudják élvezni is. Az útvonal jó hosszú, nem kell mindent kipróbálni, csak ami épp megtetszik, legyen az a Fura kerekű autó, a Polárszűrő papagáj, a Taposó labirintus vagy az Óriás pánsíp. A gyerekek kipróbálhatják, hogy mekkorát tudnak ugrani a Marson, de akár át is futhatnak az egész Naprendszeren.

    Forrás: Csodák Palotája

    A palotában kiállítás, műhely, vetítés, labor és sok egyéb élményszerző lehetőség van, így több formában lehet feszegetni a tudományos határokat. A Csipet Csopa útvonal csak a kezdet, a nagyobbak megnézhetik Newton almáskertjét, beleveszhetnek az interaktív Illúzió kiállításba, sőt, akár DNS-láncot alkothatnak és az anyaméhbe is beülhetnek a születésről szóló bemutatóhelyen. Ez még csak a kalandok kezdete, az összes lehetőségről itt lehet olvasni.

    Agóra Tudományos Élményközpont

    Debrecenben, a háromszintes tudományos játszóházban sokféle tudományterületet fedezhetnek fel a gyerekek. A témák között van az orvosbiológia, a botanika, a kémia, a fizika, a hidrobiológia, a környezettudomány, a csillagászat és a robotika is. Egyrészt meg lehet nézni egy csomó bemutatót és kísérletet: vannak zenélő villámok, fagyos kísérletek és vizes fizika. Be lehet járni szakvezetővel a Nagyerdő egy részét, lehet éjszaka távcsővel kutatni az égboltot, de a gyerekek nyelvén beszélnek a járványok természetéről is.

    Forrás: Agóra Tudományos Élményközpont

    És persze itt van egy egész halom, vagyis pontosabban több mint negyven interaktív játék, amit egyszerűen muszáj kipróbálni. A gyerekek bringázhatnak két méteres magasságban, lőhetnek a Lenz-ágyúval, vagy kipróbálhatják a Kinect Tetrist, melynek szenzorai az emberi testet érzékelik, így különböző pózokkal lehet irányítani a játékot. De van bársony hárfa, Focault-inga, gyorsulásmérő és egy roppant makacsul és önállóan viselkedő lehetetlen táska is a kínálatban. Ezen a linken az is kiderül, hogy még mi minden található itt.

    Mobilis Interaktív Kiállítási Központ

    A győri Mobilisban sem könnyű a tudományos játékok végére járni, már ha valaki az összeset ki akarja próbálni – és persze, hogy az összeset ki akarja próbálni. Ez egyébként nem csak a gyerekekre lesz igaz, mint ahogy a központ sem csupán a gyerekekre számít. A felnőtteknek is bőven tudnak újat mutatni, egyrészt az interaktív kiállító téren található körülbelül hetven kipróbálható eszközzel, másrészt a bemutatott látványos kísérletekkel.

    Forrás: Mobilis Interaktív Kiállítási Központ

    Újítás is van, mégpedig a „Kódolj, építs, fedezd fel!" mottóval induló Mobility – Digitális Élményközpont, ahol a legújabb infokommunikációs és digitális eszközök bemutatásán és kipróbálásán van a hangsúly. Bele lehet látni a kiterjesztett és a virtuális valóság különféle lehetőségeibe, kiderül, hogy milyen holmik vannak egy okosotthonban, és animációt is lehet készíteni Bluebox Stúdióban. A Mobilitybe hétköznap iskolai osztályokat, hétvégén egyéni látogatókat és családokat várnak, de előre regisztrálni kell, amit a Mobilis honlapján lehet megtenni.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!