Egy fontos korszak gépeiről, a II-18-asról mesélnek egykori pilóták az Aeroparkban

Idén 60 éve, hogy szolgálatba állt a Malévnél az első Il-18-as, és ezzel új korszak köszöntött be a légitársaság életében. A típus közel 30 éven át volt meghatározó a magyar polgári repülés történetében. Utasszállító és cargo gépként egyaránt repült a legkülönfélébb útvonalakon. 

Idén 60 éve kezdték meg szolgálatukat a II-18-as gépek és egykorszak meghatározó szereplőivé váltakForrás: Aeropark/Facebook

Ha július 26-án, vasárnap, 10 és 13 óra között kilátogatnak az Aeroparkba, sok mindent megtudhatnak a négyhajtóműves repülőgép titkairól és történetéről. Az Aeroparkban kiállított MOAladárt és a modellt olyan pilóták, utaskísérők és műszaki szakemberek közreműködésével ismerhetik meg, akik ezer szállal kötődnek a típushoz, és az Il-18-ason kezdték pályafutásukat.

A Il-18-as egykori pilótái arról is mesélni fognak, hogyan kellett repülni ezt a gépet, milyen egzotikus útvonalakon jártak vele, mi mindent szállítottak a fedélzeten Irak, Vietnam, vagy Angola felé, de azt is megmutatják, milyen fedélzeti szolgáltatást kaptak az utasok a 60-as, 70-es években. Tematikus séták, előadások, bemutatók, kulisszatitkok, beszélgetések várják a látogatókat - olvasható az esemény Facebook oldalán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek