Itt bepillanthatnak az éjszaka titokzatos élőlényeinek világába

Az éjszakai élővilág rejtelmeibe vezetik be az érdeklődőket június 1-én, azaz Pünkösd hétfőjén 18:00 és 22:00 óra között a salgótarjáni Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpontban. 

Az éjszaka leszálltával az addig nem látott állatok veszik át a terepet - illusztrációForrás: Angeles Balaguer/Pixabay

Az egykor a Kacsics nemzetség által emelt Baglyaskő várának maradványai mellett található látogatóközpont a vidék történelmi és természeti értékeit mutatja be. A létesítmény 200 m2-es beltéri és 3 hektáros parkosított területen fogadja a látogatókat, parkjához védett természeti terület kapcsolódik, a Baglyaskő vulkáni bazaltsziklája – olvasható a salgotarjan-turizmus.hu weboldalán.

Június 1-én késő délutántól ezen a környéken játékos formában, különböző feladatokon keresztül ismerkedhetnek a baglyokkal és a denevérekkel az érdeklődők. Ezt követően „hangvadászatra" indulhatnak, napnyugta után pedig éjszakai rovarokat vizsgálnak fénycsapda segítségével, valamint megfigyelhetik a környék denevéreit is.

A programvezetők Bócsó Anita és Lantos István, a részvétel ingyenes, de előzetes jelentkezés szükséges. További információkat az Ipolytarnóci Ősmaradványok weboldalán olvashatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek