Igazi babyboom volt a Szegedi Vadasparkban

Végre egy jó kis családi program, amit a szabadban tölthetünk! A veszélyhelyzet miatt zárva tartott Szegedi Vadaspark újra nyitva áll a látogatók előtt. Amíg a vadaspark nem volt látogatható, addig is aktívan teltek ott az elmúlt hetek, és az élet nem állt meg. Sőt! Az év egyik zoológiai szenzációja volt az a két keafióka, amelyek tavasszal keltek ki.

Ezek a nehezen szaporítható madarak állítólag a föld legokosabb szárnyasaiForrás: Lajos Endredi/Usefr/Szegedi Vadaspark

Magyarországon eddig soha nem sikerült szaporítani a világ legokosabb madarát. A vadaspark beszámolt egy kis lajhár születéséről is, aki a következő hónapokat még anyja hasába kapaszkodva tölti, de a szemfüles látogatók azért megpillanthatják már, hiszen nagyon szépen cseperedik.

Nem ők voltak az egyedüli kis jövevények az utóbbi hetekben. A legnépesebb gyereksereg kétségkívül a kecskéknél található, ahol több mint egy tucatnyi gida szaladgál. Vannak köztük ikrek és hármasikrek is. A tavaszi napsütést a farönkön üldögélve, vagy anyjukhoz bújva töltik, a látogatók legnagyobb örömére. Sokan lettek a muflonok is.Tágas kifutójukat szépen belakták, így őket is láthatják, ha ellátogatnak a vadasparkba. Ahogy a Bennett-kengurukat is, mert ez a tavasz sem múlhat el kis kenguruk nélkül – tudtuk meg a Szegedi Vadaspark közleményéből.

Ő a kis lajhárbébi, aki leginkább az anyukájába kapaszkoda érzi magát biztonságbanForrás: Lajos Endredi/Lajos Endredi/Szegedi Vadaspark

A dél-amerikai kifutók üregeiből is sok pici fej előbukkanhat, itt ugyanis számos prérikutyakölyök látta meg a napvilágot. Igazán aranyos látvány, amikor a felnőttekhez hasonlóan peckesen állnak és figyelik a területüket. A sorból a pettyes szarvasok sem maradhatnak ki. A napokban született két kis axis még anyjuk óvó közelségében tölti a napjait. De mielőtt elindulnának a vadasparkba, ne felejtsük el megnézni a látogatással kapcsolatos szabályokat, amikről itt tudunk tájékozódni!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek