Izgalmas, család- és ökobarát fesztivál lesz a csodálatos Dunakanyarban

    2020. március 28-án elindul a Dunakanyar Fesztivál, ami Nagymaros, Szentendre és Zebegény városvezetésével közösen kel életre. A szervezők a településekkel együtt olyan programokkal készülnek, melyek a helyi lakosoknak és az odalátogató érdeklődőknek is izgalmasak és érdekesek lehetnek. A közös cél, hogy az emberek jobban megismerjék és felfedezzék a csodálatos Dunakanyart. A fesztivál ökobarát.

    A Dunakanyarban található néhány település rendezésében készül a nyárig tartó rendezvénysorozatForrás: Gabor Tokodi/hutterstock

    Amellett, hogy játékosan megismerhetik az adott települést a fiatalok, családosok, minőségi zenéket hallgathatnak a helyszíneken vagy éppen érdekes előadásokon vehetnek részt ismert művészek, természetjárók, helyi lakosok előadásában. Olyan programokkal készülnek, melyek az adott település szépségeit és kultúráját mutatják be a helyi közösség bevonásával.

    A június 20-ig tartó rendezvényen mindig más-más település lesz a főszereplő. A nyitó esemény helyszíne a páratlan dunai panorámájával a térség egyik legnépszerűbb városának számító Nagymaros.

    A fesztiválon lesznek vezetett túrák, virág- és faültetés, gyerekprogramok (sport, játék), különböző hangszereket lehet kipróbálni, térképes kincskeresésen vehetnek részt a családosok, emellett kutyabarát programokkal várják az érdeklődőket. A további tudnivalókat és a részletes programot hamarosan az esemény Facebook oldalán tudják majd követni. 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!