Tokhalakkal népesítik be a Duna ausztriai szakaszait

A bécsi Duna-szigeten 2016 óta egy tenyésztőkonténerben több mint százezer tokhalat tenyésztettek, hogy kihelyezésük után az egyedek saját önfenntartó populációkat hozzanak létre a Dunában. A cél a tokhalak vadállományának megerősítése és megóvása, valamint az egészséges, önfenntartó populációk helyreállítása a Duna különböző szakaszain – tudtuk meg Bécs Város Külképviseleti Irodájának sajtóközleményéből.

A tokhalak keltetése eredményes volt, 71.000 egyed születettForrás: © Christian HOUDEK /Tokhalak © PID/Houdek

Bécs városa és a bécsi Agrártudományi Egyetem (BOKU) kutatói 2016 ősze óta egy tenyésztőkonténer segítségével dolgoznak a „LIFE a dunai tokhalakért" projekt megvalósításán. 2019-ben kétszázezer ikrát helyeztek el a szigeten található konténerben. A nőstények egy része a Duna magyarországi szakaszáról származik, a többi hal pedig a projektcsapat által került befogásra. Eredményes volt a keltetés, hiszen 71.000 egyed született meg így.

2021-ig a projekt százötvenezer tokhal előnevelését tűzte ki céljául, amit tavaly év végén már majdnem el is értek. A tokhalakat a bécsi Duna-szigeten tenyésztik, nevelik, majd a projekthez tartozó területeken, a Duna ausztriai, utolsó szabadon folyó szakaszaiban engedik őket szabadon.

Nyomkövetés céljából jeladókat helyeznek el a halakon, ezzel a módszerrel a vándorlási szokásaikat és előhelyeiket tudják feltérképezni és dokumentálni.

Nagy a nemzetközi érdeklődés is a projekt iránt. Számos európai országból érkeztek delegációk a Duna-szigeten található tenyésztőtartályhoz, de a projekt Kínában is nagy érdeklődésnek örvend.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek