Huszonötödik alkalommal kel életre a Jégálom Bécsben

    A Wiener Eistraum néven ismert Bécsi Jégálom immár huszonötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Burgtheater és a Bécsi Városháza között 2020. január 22-én, szerda este 19 órától. A Jégálom érdekessége, hogy a középpontjában lévő, folyamatosan alakuló és fejlesztett szabadtéri korcsolyapálya múltja már negyed évszázadra tekint vissza. 1996-ban még csupán 1.800 négyzetméteres volt, míg idén már több mint 9.000 négyzetméteres a jégpálya.

    Bécsi JégálomForrás: © Stadtwienmarketing / David Bohmann

    Az évek során egyre bővült a Jégálom: ma már nemcsak a város szívében felállított hatalmas korcsolyapálya, hanem a hozzá kapcsolódó parkban található romantikus korcsolyaösvény, illetve a tavaly felavatott Sky Rink Jégterasz, vagyis a korcsolyapálya "emelete" is része a téli hangulatnak. És ezt idén még tovább fejlesztették: a 120 méter hosszú emelkedőt, ami a jégteraszra vezet fel, most részben lefedték és napnyugta után lenyűgöző fényjátékkal világítják meg – olvasható a Bécs Város Külképviseleti Irodája közleményében és a Jégálom oldalán.

    Továbbra is külön gyakorlópálya segíti a kezdő korcsolyázókat és a gyerekeket, illetve a bécsi óvodák és iskolák is ingyen használhatják a Wiener Eistraum pályáját tanítási napokon 10-16 óráig. 2020-ra is kialakították a nagy sikerű curling-pályákat, ezen kívül pedig idén egy nagyjából 20 fő befogadására képes faházat is felállítottak a Rathausparkban, saját curling pályával és cateringgel, amit privát és céges rendezvényekre is ki lehet bérelni.

    A Wiener Eistraum 2019-es megnyitójaForrás: David Bohmann / © PID

    Bécs legnagyobb ideiglenes jégpályája környezetbarát módon valósul meg, és az ÖkoEvent díjat is elnyerte. A tudatos hulladékkezelésen túl a gasztronómiai standok újrahasznosítható edényekben, bio minőségű élelmiszereket és hazai termelésből származó kulináris kínálatot biztosítanak a látogatónak.

    Január 22-én 19 órakor ünnepi show-val nyitják meg a jubileumi évfordulót, majd aznap este 22 óráig ingyenes lesz a belépés. A Bécsi Jégálom egészen 2020. március 1-ig várja a látogatókat.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!